Sport koronavírus

Már a japán kormányfő is számol az olimpia elhalasztásával

Először beszélt a nyári, tokiói olimpia esetleges elhalasztásáról Abe Sindzó, Japán miniszterelnöke.

Miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vasárnap közölte, hogy négy héten belül dönt az esemény sorsáról és ebben az időszakban a koronavírus-járvány miatt számításba veszi a seregszemle esetleges elhalasztását is, a szigetország kormányfője hétfőn, a parlamentben is erről beszélt.

Ha ezután sem halasztják el az olimpiát, akkor soha
Kanada és Ausztrália bejelentette, idén egyetlen sportolót sem küld Tokióba.

Ahogy fogalmazott: ezzel az eshetőséggel is számolni kell, a játékok törlése azonban nem jöhet szóba.

A mostani körülmények között nehéz kitartani a játékok mellett, döntenünk kell majd a halasztásról, mert a sportolók egészsége a legfontosabb

– mondta Abe Sindzó.

A végleges döntést a NOB-nak kell majd meghoznia.

A tokiói olimpia az eredeti tervek szerint július 24-én kezdődne. A világjárvány miatt több sportszervezet is azt kérte a NOB-tól, hogy halassza el a játékokat, ami történelmi döntés lenne és óriási hatást gyakorolna az egész sportéletre.

Kiemelt fotó: Kunihiko Miura / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik