Sport koronavírus

KO-t kaphat a koronavírus a bokszolóktól

A Londonban kezdődő európai olimpiai selejtezőtorna szervezői megerősítették, a verseny szombaton az eredeti tervek szerint megkezdődik, annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány miatt szinte minden sporteseményt töröltek vagy elhalasztottak.

A szervezők azonban úgy nyilatkoztak, ők a brit kormány és az angol közegészségügyi tanács legfrissebb tanácsait követik, és a legfrissebb információk szerint a viadal megrendezésének semmi akadálya.

Tudjuk, hogy a helyzet változhat, de egyelőre ott tartunk, hogy minden a tervek szerint zajlik. “A résztvevők és a nézők egészsége rendkívül fontos számunkra, és mindenkinek azt javasoljuk, rendszeresen mossanak kezet.

A magyar szövetség közösségi oldalának közlése szerint a nyitónapon Gálos Roland (57 kg), Tarnóczy Tamara (51 kg) és Pribojszki Kata (60 kg) mutatkozik be. Gálos bosnyák, Tarnóczy spanyol, Pribojszki pedig holland rivális ellen kezd.

A 11 napos tornán a férfiaknál az alsó három súlycsoportban (52, 57, 63 kg) nyolc kvótát osztanak, a középső háromban (69, 75, 81 kg) hatot, míg a két felsőben (91 kg, +91 kg) négyet. A nőknél 51, 57 és 60 kilóban hat hely kel el, 69 kilogrammban öt, 75-ben pedig négy.

A brit fővárosban hét férfi és öt női bokszolóval szerepel a magyar csapat.

A nemzetközi szövetség kizárása miatt a tokiói boksztornát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szervezi meg, ahogy a kvalifikációs viadalokat is. A londoni az első kvótaszerző verseny az európai sportolók számára.

Kiemelt fotó: Twitter

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik