Sport koronavírus

Fucsovicsnak és Babosnak is betett a koronavírus

A koronavírus-járvány miatt nem rendezik meg az Indian Wells-i tenisztornát, amelyen Fucsovics Márton és Babos Tímea is szerepelt volna.

Babos: Nem tudom szavakba önteni, hogy mit érzek
Elképesztőnek és hihetetlennek tartja, hogy elmarad az Indian Wells-i tenisztorna.

Az ötödik Grand Slam-viadalnak is nevezett, 1000-es kategóriájú verseny rendezői vasárnap, a selejtezők rajtja előtt egy nappal határoztak a törlés mellett, miután szakemberekkel egyeztettek a vírus okozta veszélyekről.

Jelenleg túl nagy kockázatot jelent egy ekkora méretű esemény Riverside megye lakosságára

– mondta David Agus, a Dél-kaliforniai Egyetem egyik orvosa, akivel a szervezők konzultáltak.

Tommy Haas tornaigazgató kifejtette, nagyon csalódottak, de a szurkolók, játékosok, segítők és alkalmazottak egészsége a legfontosabb.

Készen állunk arra, hogy egy másik időpontban megrendezzük a versenyt, és tanulmányozni fogjuk a lehetőségeket

– tette hozzá a korábbi top 10-es német játékos.

A Los Angelestől 200 kilométerre található Indian Wellsben a 9,7 millió dolláros férfi és a 8,7 millió dollár összdíjazású női tornára 475 ezer nézőt vártak a szűk két hét során. A viadalon hagyományosan a legerősebb mezőny gyűlik össze, a legjobbak közül idén is mindenki nevezett, aki egészséges.

A szervezők tájékoztatása szerint a már megvásárolt jegyek árát visszafizetik.

Fucsovics itthon marad

Fucsovics Márton, a múlt heti, debreceni Davis-kupa-selejtező hőse egyelőre itthon marad.

 

„Marci a belgák legyőzése után, vasárnap szabadnapot kapott, és úgy volt, hogy hétfőn hajnalban repül Amerikába” – nyilatkozta az MTI-nek a menedzsment részéről Pákay Péter. „Még éjjel értesültünk az Indian Wells-i torna törléséről, így nem utazott el. Most itthon marad, egyelőre nem tudjuk, hogy pihenéssel vagy edzéssel tölti-e a következő napokat. Nehéz tervezni, mert teljes a káosz az ATP-nél, nem tudni, mi lesz a megvédendő pontokkal, mi alapján alakul a világranglista, és egyáltalán mikor lesz a következő verseny. Hallani már olyat is, hogy talán a miami tornát sem rendezik meg.”

Kiemelt fotó: Kevork Djansezian/Getty Images/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik