Az első olimpiai játékokat a hagyomány szerint i. e. 776-tól, négyévenként rendezték meg Olümpiában a görög poliszok versenyzőinek részvételével, végül I. Theodosius császár 393-ban tiltotta be őket. Ugyan az olimpiai eszme felélesztésével a reneszánsz óta próbálkoztak, végül a francia Pierre de Coubertin bárónak sikerült megvalósítania.
Egy elsikkadt bronz nyomában
„Anglia félvállról vette a dolgot s nem a legjobbjait nevezte a versenyre. Annál jobban készülődött Amerika, amely mindjárt felismerte az olimpia nagy sportértékét, Az eredmény nem is maradt el: a tizenöt atlétikai bajnokságból kilencet amerikai atléták hódítottak el. A futóversenyek eredményei viszonylag gyengék voltak (400 méteren pl. 54.2 mp), de ennek oka a stadion futópályájának rendkívül éles fordulóira vezethető vissza. Az első izben itt rendezett marathonfutás a görög Louis győzelmével végződött. A görögök boldogsága nem ismert határt.
Ebben a számban a magyar Kellner Gyula harmadik volt, ugyanezt a helyezést érte el Szokolyi Alajos a 100 méteres futásban, míg Dáni Nándor 800 méteren a második helyre került. Még szebben szerepelt kiküldötteink közül Hajós Alfréd, aki a 100 és 1200 méteres úszásban olimpiai bajnokságot nyert. Kivülök még két tornász: Wein Dezső és Kokas Gyula képviselte hazánkat; velük ment kísérőül: Kertész K. Róbert, Manno Leonidas, Iszer Károly, Oherolly János és Tapavicza Momcsilló” – írta a Magyar Katonai Szemle 1932-es, első negyedévi számában Mező Ferenc, aki 1928-ban szellemi olimpiai bajnokságot nyert Az olimpiai játékok története című munkájával.
Ha összeszámoljuk, két arany, egy ezüst és két bronz, amit Mező felsorolt, pedig akadt még egy harmadik helyezés, amely a kezdeti szervezetlenség és az újságok felületes beszámolói miatt elsikkadt, és hosszú évtizedeken át titokban is maradt.
A Tapavicza-rejtély
Bármilyen könyvet ütöttünk volna fel, egyik sem jelezte Tapavicza Momcsilló dobogós helyét. Se a Mező-féle mű, se a Kahlich Endre, Gy. Papp László, Subert Zoltán által írt Olimpiai játékok című könyv.
Ugyan külföldi művekben fel-felbukkant a név, a nagy felismerést az olimpiai játékok egyik legismertebb tudományos kutatója, az amerikai David Wallechinsky hozta el Magyarországra, aki a mindentudó könyvében (The complete book of the Olympics) valamennyi újkori olimpia 1-6. helyezettjének a nevét is közölte. Ott pedig az állt, hogy férfi tenisz egyesben: 1. John Pius Boland, 2. Dionysziosz Kadaglisz, 3. Momcsilló Topavicza (Magyarország).
Minderre Gallov Rezső, az Országos Testnevelési és Sporthivatal (OTSH) egykori elnöke, a MOB korábbi alelnöke hívta fel a figyelmet a „A Topavicza-rejtély” című írásában a Nemzeti Sport 2000. február 5-i írásában.
Az újságíróként is dolgozó sportvezető nem tétovázott, két olimpiatörténeti kutató, Hencsei Pál dr. és Ivanics Tibor segítségével a lausanne-i Olimpiai Múzeumban eredeti jegyzőkönyvek áttekintésével fényt derítettek az ügyre.
Egy hibája volt: túlbecsülte erejét
Tapavicza Momcsilló 1872. október 14-én született Nádalján. Az általános és a középiskolát Újvidéken végezte, majd 1891-től Budapestre költözött és a Műszaki Főiskolán építészetet tanult.
Közben sportolt, erős testalkata révén sok mindent kipróbált, többször győzött atlétikai és tornaversenyeken. Így amikor az első olimpiára készült a magyar küldöttség, nem volt vitás, hogy ő is szerencsét próbál.
A Sport-Világ című lap 1896-os 10. számában olvasható, hogy
a Nemzeti Tornaegyesület bejelentette: Krausz Béla, Pikier Árpád, Pikier Henrik, Tapavicza Momcsilló, Tóth Kálmán, Weisz Henrik tagjait, s ezeknek 200-300 fontot hajlandó adni.
Ezek után meglepő, hogy Tapavicza tornában el sem indult, ugyanakkor ott volt súlyemelésben és birkózásban. Előbbi kétkaros versenyében a hatodik, utóbbiban a negyedik lett.
Nem csupán fizikailag múlta felül társait, de diplomás építészként intellektuális főlénye is megmutatkozott. Csak egy hibája volt: túlbecsülte erejét.
Kemény Ferenc, a MOB alapítója így jellemezte: „Kitűnő felépítésű, hatalmas erejű sportoló volt. Ennél fogva könnyelmű és vakmerő. Majdnem minden sportágban kiemelkedő tudású volt. Ereje és tehetsége révén akár két aranyat is nyerhetett volna súlyemelésben és birkózásban, de őserejében bízva meggondolatlanul versenyzett.
A kétkaros súlyemelésben a 80 kg-os súlyzót egy karral próbálta kiemelni, eközben súlyos mellizom sérülést szenvedett. Visszalépett, de három nap múlva sérülten bár, de mégis elindult birkózásban. Sérülése miatt nyilvánvaló volt, hogy nem tud jól szerepelni, a magyar csapatnak is nagy vesztese lett.
Egy győzelem is elég volt
Hogy itthon valaha teniszezett-e, nem tudni, állítólag Athénban megkérdezték tőle, nem akar-e indulni. Akart, de amint fentebb már írtuk, a magyar források nem tulajdonítottak neki komolyabb jelentőséget.
Pedig ha már ott volt, nyert egy mérkőzést, a levéltári források szerint a görög Dimitrisz Fragapuloszt verte. A második fordulóba heten jutottak, a páratlan mezőny miatt Tapavicza a szerencsés sorsolásnak köszönhetően játék nélkül elődöntős lett.
Ott aztán kikapott a szintén görög Dionysziosz Kaszdaglisztól (a két elődöntő vesztese egyaránt harmadik lett), de végül nem a hazaiak örülhettek a végső sikernek, hanem John Boland, későbbi ír nacionalista politikus és országgyűlési képviselő.
Boland látogatóban járt Athénban egy görög barátjánál, aki az olimpiai szervező bizottság tagjaként meggyőzte, induljon el a versenyen. Megtette, egy kölcsönkért ütővel nyert is, majd férfi párosban a német Friedrich Traun oldalán sem talált legyőzőre.
Tapavicza 1912-ben már szerb színekben indult az olimpián, így ő volt az első sportoló, aki Szerbiát (nem-hivatalosan) képviselte a játékokon. Ennek emlékére 2020. február 28-án Újvidéken, a Sport- és Testnevelési Kar előtti téren szobrot is kapott.
Porec városa sokat köszönhet neki
Kis János és Vajda Attila Délvidéki magyar olimpikonok című könyve szerint Tapavicza később építészmérnökként is szép sikereket ért el. Olaszországi, svájci, marokkói és főként jugoszláv építkezéseket vezetett. Ő tervezte Szerbia legrégebbi irodalmi, kulturális és tudományos intézményének, az újvidéki Matica Srpskának az épületét, az újvidéki régi vasúti hidat és a Boka szállodát Herceg Noviban.
Később politikai pályára lépett, Montenegróban közlekedésügyi miniszter lett. 1949. január 10-én hunyt el Pulában. Herceg Noviban az általa épített Hotel Boka falán emléktábla, Újvidéken utca őrzi a nevét.
2016-ban Ognjen Rakcevic és Milan Todorovic rendezésében egy 44 perces dokumentumfilm is készült róla.
Kiemelt fotó: Imdb.com
