Sport

Ikerszülés után megcélozza Tokiót a magyar olimpiai bajnok

Egyelőre nem eredményekben gondolkodik Szász-Kovács Emese, hanem azt szeretné, ha a régi érzések visszatérnének a páston, már a budapesti párbajtőr Grand Prix-n is.

„A vuhszi világbajnokságon, 2018 júliusában vívtam legutóbb versenyen. Sokáig a visszatérésben sem voltam biztos, hiszen ikerszülésen vagyok túl, nem tudtam, lesz-e energiám, kitartásom, és a plusz kilókat is le kellett adni” – mondta a riói olimpiai bajnok, aki gyermekei születése után a hétvégén lép először pástra versenyen.

Egyszer csak elkezdett hiányozni neki a mozgás, és a családdal egyeztetve úgy döntött, megpróbálja kiharcolni az olimpiai részvételt. Tavaly augusztusi szülése után hat és fél héttel kezdte el a fizikai edzéseket, december elején pedig már iskolázott is.

„Január közepén már asszókat is vívtam, Siklósi Gergelytől csak 15-11-re kaptam ki, de lehet, hogy kímélni akart engem” – utalt az aktuális világbajnok elleni edzőmérkőzésére.

Fejben az elejétől kezdve megvolt minden, csak az okozott nehézséget, hogy összerakjam a mozgásomat.

Elárulta, hogy jelenleg hetente öt edzésen vesz részt, de napi kettő egyelőre még nincs. „A második edzés a gyerekekkel való foglalkozás” – hangsúlyozta, mert figyel arra, hogy a család élete se sérüljön.

A budapesti versenyek közül kiemelte a 2016-ost, amelyen kivívta a riói olimpiai részvételt.

„De a legszebb emlék a 2008-as, amit megnyertem” – emlékezett vissza a 37 éves vívó.

Kiemelt fotó: ROBERT MICHAEL / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik