Sport sport

Úgy tűnik, a röplabda-válogatott megtalálta a maga Dárdai Pálját

 Koch Róbert, a magyar férfi röplabda-válogatott pénteken kinevezett szövetségi kapitánya szerint elsősorban morálisan kell rendbe tennie a nemzeti csapatot az idei Európa-bajnoki selejtezőre.

A 43 éves szakember a következő három évben irányítja majd az együttest, és elsődleges feladatának a rendrakást nevezte.

Az elmúlt nyáron, amikor az osztrák válogatott másodedzőjeként kétszer is találkoztunk a magyarokkal, egy morálisan szétesett csapatot láttam, aminek nyilván megvoltak az okai

– fogalmazott Koch, akinek meglátása szerint Magyarországon az utánpótlásban régóta nincs meg az a mentális nevelés, hogy a legnagyobb megtiszteltetés legyen pályára lépni a válogatottban, emiatt voltak olyan röplabdázók, akik ilyen-olyan indokkal nem szerepeltek az elmúlt években a nemzeti csapatban.

„Én megértem azt is, hogy az erős bajnokságokban játszóknak kell a pihenő, de más sportágakban, vagy más röplabdacsapatoknál a mieinknél sokkal nagyobb sztárok is tudják, hogy azért cserébe, amit kaptak az országuktól, vissza is kell adniuk valamit” –fogalmazott a szövetségi kapitány.

Hozzátette, a válogatottban senki nem a pénzért játszik, mindenkinek belső motivációt kell találnia a címeres mez viselésére.

Akarniuk kell, hogy a gyerekek kimenjenek a mérkőzéseikre, lássák őket élőben. Ha valakinek akkora az egója, hogy ezt nem érti, az ne is jöjjön.

A válogatott nyári programjával kapcsolatban kiemelte, egyáltalán nem bánja, hogy a csapat nem vesz részt az Európa Ligában, ugyanis a lebonyolítás miatt nehéz motiválni a játékosokat.

„Az elmúlt években a röplabdázók kifogások tárházával mondták le a nemzeti csapatban való szereplést, most azonban július 27-én kezdünk majd, senki nem mondhatja, hogy fáradt vagy sérült, és vizsgák sincsenek. Aki nem jön, az tényleg azért nem jön, mert nem érdekli” – jelentette ki a szakvezető, aki szerint három hét felkészülés elég, ha nyáron „mindenki megfelelően karban tartja magát”.

A jelenleg két, legmagasabbra taksált magyar játékosról, a klubcsapatával egyaránt Bajnokok Ligája-negyeddöntős Baróti Árpádról (Zaksa Kedzierzyn-Kozle, lengyel) és Pádár Krisztiánról (Fakel Novij Urengoj, orosz) azt mondta: kétélű dolog, hogy egy posztra van két ilyen kaliberű röplabdázója Magyarországnak. Egyfelől nagyon jó, hogy a játékosok tudják egymást váltani, másfelől nagy mentális erő szükséges a vezetőedző részéről, hogy kezelni tudja a helyzetet.

„Fontos lesz, hogy a fiatalok és az idősebbek is vállalják a válogatottságot, mert csak fiatalokkal vagy csak idősekkel is nagyon nehéz jó eredményt elérni. Pádár Krisztiánnak pedig azt üzenem, ha új kihívásokat keres, nálam lehet nyitásfogadó” – utalt a feladóátló poszton játszó röplabdázó egy korábban megjelent nyilatkozatára. Saját szerepével kapcsolatban kiemelte, úgy írta alá szerződését, hogy részt vállal a magyarországi edzőképzésben, és a férfi szakág teljes felügyelete az övé lesz.

Régóta elmentem otthonról, sokat tanultam, szeretném hazahozni ezt a tudást. Megpróbáljuk nyugati szintre emelni a magyar röplabdát, ehhez az első lépés, hogy egységes felnőtt válogatottunk legyen, ahova a fiúk jó kedvvel jönnek. Nagyon nehéz a mostani selejtezős csoportunk, így egyelőre nem cél a kijutás az Eb-re, az inkább majd 2023-ban lehet reális. Új korszakot szeretnék nyitni

– tette hozzá Koch, akinek stábját előre láthatóan csak magyar szakemberek fogják alkotni. A magyarok az Eb-selejtezőben a fehéroroszokkal, a portugálokkal és a norvégokkal szerepelnek azonos négyesben.

Klubcsapatánál, az osztrák UVC Graznál, melyet 2016 óta irányít, egyelőre nincs szerződése a következő idényre, de törekszik arra, hogy megegyezzen az együttesével. „Az Észak-Dunántúli Röplabda Akadémiánál is dolgozom, jó ideje kéthetente hazajárok, így ha esetleg a graziaknak ez a felállás nem lenne megfelelő, akkor a másik két munka is elég. Ha maradok, az osztrákoknál lazábbra engedem a gyeplőt, így Mózer Zoltánon, az ottani másodedzőmön nagyobb lesz a felelősség. Szeretnék itthon is előadásokat tartani, klubokat látogatni, így ez esetben sok egyeztetésre lesz szükség”.

Az egykori feladó Koch 1994 és 2010 között 91 alkalommal lépett pályára a magyar válogatott színeiben, tagja volt a 2001-ben Európa-bajnoki résztvevő nemzeti csapatnak is. Az elmúlt években az osztrák válogatott másodedzője, illetve a Graz együttesének vezetőedzője volt. Terem- és strandröplabdában egyaránt több bajnoki címet szerzett.

A kiemelt képen balra látható Koch Róbert. Fotó: Hunvolley.hu

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.