Sport

Nagy tervekről beszélt a férfi röpisek új szövetségi kapitánya

A Magyar Röplabda-szövetség Koch Róbertet kérte fel a férfi válogatott szövetségi kapitányának a következő három évre.

Szeretném átadni a tudásomat az itthoni játékosoknak, edzőknek, így nemcsak a válogatott mellett fogok dolgozni, hanem az edző- és utánpótlásképzésben is részt fogok venni. A játékosoknak belső motivációt kell érezniük arra, hogy címeres mezben játsszanak. Sikerre éhes röplabdázókat szeretnék a keretben, ahol remélem, a fiatal és a tapasztaltabb röplabdázók jó elegyet fognak alkotni. Az idei év az újrakezdésről szól majd

– idézte az MTI az új vezetőedzőt, aki ezzel azokra is utalt, akik az utóbbi években nem vállalták a válogatottságot.

Ludvig Zsolt, az MRSZ főtitkára az MTI-nek azt mondta, a szervezet elnöksége egyhangúlag támogatta Koch kinevezését. Kijelölt célként a 2023-as Eb-szereplést említette a sportvezető.

Az egykori feladó Koch 1994 és 2010 között 91 alkalommal lépett pályára a magyar válogatott színeiben, tagja volt a 2001-es Európa-bajnokságon résztvevő nemzeti csapatnak is. Az elmúlt években az osztrák válogatott másodedzője, illetve a Graz együttesének vezetőedzője volt. Terem- és strandröplabdában egyaránt több bajnoki címet szerzett.

A nőknél Jakub Gluszak, a Vasassal bajnoki címet szerző és Bajnokok Ligája főtáblára jutó szakembert nevezték ki nem rég szövetségi kapitánynak.

Kiemelt képünk bal szélén látható az új kapitány. Fotó: hunvolley.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik