Sport

Újabb nívós csapat indulása vált biztossá a Tour de Honrie-n

Korábban a témában:

A címvédő Krists Neilands csapata, az Israel Start-Up Nation indulásával már hét World Tour-csapat részvétele biztos a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen.

A lett versenyző tavaly két szakaszsikerrel nyerte meg a magyar körversenyt, de csapattársa a 2016-os győztes észt Mihkel Räim is. A csapat tagja továbbá a német sprinter, André Greipel, valamint az ír hegyimenő Dan Martin is.

A május 13. és 17. között sorra kerülő magyar körversenyen minden eddiginél erősebb mezőny várható, mivel a Tour de Hongrie két nappal azt követően rajtol, hogy Magyarországon rendezik május 9. és 11. között a Giro d’Italia első három szakaszát, így az amúgy is Magyarországon tartózkodó World Tour-csapatok szívesen neveztek a magyar körversenyre is.

Hemzsegni fog a sztárcsapatoktól a Tour de Hongrie
Újabb nagyágyú jelezte, hogy indulni fog.

A Tour de Hongrie-n nyolc-nyolc World Tour- és prokontinentális istálló indul, négy kontinentális együttes és a magyar válogatott mellett. A sportág csúcskategóriájából már biztosan tagja a 21 csapatos mezőnynek az Asztana, a Trek-Segafredo, a Peák Barnabással érkező Mitchelton-Scott, a Jumbo-Visma, a CCC és a Bahrain McLaren is.

Kiemelt kép: Con Chronis/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.