Sport

Magyarország legjobb kézikapusa segített a Siófokon

Nagyon fontos rangadót nyert a Siófok KC női kézilabdacsapata az FTC-Rail Cargo Hungaria otthonában, a 26-24-es sikerrel ugyanis a vendégek pontszámban utolérték a riválist, és miután egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, lépéselőnybe kerültek az ezüstéremért folytatott harcban.

A Fradi kéziseinek beletört a bicskája a korábbi csapattársuk remeklésébe
Szikora Melinda a második félidőben őrült nagyot játszott, a Siófok nyerte a rangadót.

„Ez egy őrült meccs volt. Mindenki nagyon jól játszott, de közülük is kiemelkedett, és fergeteges volt Magyarország legjobb kapusa, Szikora Melinda. A Fradi hullámzó teljesítményre képes, így ebből az összecsapásból egy mentális csata kerekedett.

Az érzés fantasztikus, még örülhetünk a pillanatnak, de nem szabad elfelejteni, hogy ezzel még nem nyertünk semmit. A céljainkat kell szem előtt tartani

– idézte Tor Odvar Moent a siófokiak hivatalos honlapja.

Szikora Melinda úgy fogalmazott, a győzelem kulcsfontosságú volt, de a helyén kell kezelni. „Ez a siker akkor ér majd igazán sokat, ha a céljainkat elérjük, és a folytatásban is ilyen eredményesen kézilabdázunk” – tette hozzá.

Elek Gábor, az FTC edzője szerint elképesztően sok hibát vétettek, ami egy ilyen mérkőzésen nem fér bele.

Ellenfelünk tapasztalt játékosai nagyon okosan kézilabdáztak, a Siófok győzelme úgy gondolom, hogy összességében megérdemelt. De nem adjuk fel, a végsőkig harcolni fogunk

– mondta.

Ami a bajnokságot illeti, az élen a Győri Audi ETO KC áll 18 meccsen megszerzett 34 pontjával. A Siófoknak 17, az FTC-nek 18 mérkőzésen jött össze 29-29 pont.

A bajnokság hajrájában a Balaton-parti csapat sorsolása tűnik kedvezőbbnek, az erősebb vetélytársak közül a Vác, az Érd és a Debrecen is Siófokra látogat majd. A Fradi ugyanakkor még megy Győrbe és Debrecenbe is.

A két csapat hátralévő mérkőzései

Siófok KC: Szent István SE (otthon), Vác (o), Békéscsaba (idegenben), Érd (o), DKKA (i), Alba Fehérvár (i), MTK (o), Mosonmagyaróvár (i), DVSC (o)
FTC: Mosonmagyaróvár (i), Alba Fehérvár (o), DVSC (i), Vác (o), Győri (i), Szent István SE (o), Békéscsaba (o), Szombathely (i).

 

Az állás:
1. Győri Audi ETO KC 34 pont
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 29
3. Siófok KC 27
4. DVSC Schaeffler 21
5. Érd HC 20
6. Váci NKSE 20
7. Dunaújvárosi Kohász KA 16
8. MTK Budapest 16
9. Motherson-Mosonmagyaróvár 11
10. Hungast-Szombathelyi KKA 11
11. Kisvárda Master Good SE 9
12. Alba Fehérvár KC 9
13. Békéscsabai Előre NKSE 5
14. Szent István SE 2

Kiemelt fotó: Facebook/Siófok KC

Ajánlott videó

Olvasói sztorik