Sport

Sárosi Laura megismételheti tollaslabdabravúrját

A tollaslabdázó Sárosi Laura közel áll ahhoz, hogy a tokiói nyári játékokon is részt vehessen. A riói olimpikon hétfőn az M4 Sport Sporthíradójában úgy fogalmazott, hogy eléggé biztos kijutó helyen áll.

Indulhat az olimpián Sárosi Laura tollaslabdázó
Legutóbb az 1996-os atlantai olimpián szerepelt magyar tollaslabdázó az ötkarikás játékokon.

„Harminchat-harminckilenc játékos fog kijutni és én 32. vagyok a ranglistán” – mondta, majd hozzátette, a kvalifikációs időszakból hátra lévő két és fél hónap öt-hat versenyén csak még jobban be kell biztosítani helyét.

Arra kell figyelni, hogy akik utánam jönnek, ne szerezzenek pontot

– folytatta, ugyanakkor úgy vélekedett, hogy mindegyik verseny főverseny lesz, de leginkább az április 22. és 26. között sorra kerülő egyéni Eb számít.

„Az nagyon sok mindenen tud változtatni” – hangsúlyozta a 27 éves tollaslabdázó.

A múlt heti csapat Európa-bajnokságot illetően azt mondta, a sikeres szereplés kulcsa az volt, hogy mostanra már mind az öten majdnem azonos szintű játékosok.

A Sárosi, Gonda Daniella, Madarász Réka, Kőrösi Ágnes, Sándorházi Vivien összeállítású együttes Walest, Bulgáriát és Ukrajnát megelőzve csoportelső lett, ezzel negyeddöntőbe jutott a franciaországi Liévinben rendezett Eb-n, ami sporttörténelmi tett volt, mert először került magyar válogatott a nyolc közé kontinensviadalon.

„Mind az öten hozzászoktunk ahhoz, hogy nemzetközi versenyekre járunk, ez eddig nem volt meg” – mondta Sárosi, majd ehhez kapcsolódva Sándorházi úgy fogalmazott: mindannyian kezdenek az európai szinthez hozzászokni, ez volt az első alkalom, hogy mind az öten elfogadható szinten voltak már a felnőttek között.

Büszkeséggel tölt el, hogy az országos bajnoki cím megvédése után sikerült az Eb-n is jól játszani

– mondta a 19 éves Sándorházi.

A magyarok a negyeddöntőben fejezték be szereplésüket, ahol kikaptak az esélyesebb németektől.

Kiemelt fotó: Facebook/Magyar Tollaslabda Szövetség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik