Sport

Baji Balázs egy év után visszatért

A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) szombati fedett pályás versenyén tért vissza egyéves kihagyás után Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó.

A 2010-es évek 30 legfontosabb magyar sportolója
A 2010-es évek szerencsére tele voltak emlékezetes sportpillanatokkal, így aztán összeszedtünk 30 népszerű, eredményes vagy felkapott sportolót, akikkel a szurkolók és a média is sokat foglalkoztak az évtizedben.

A 30 éves versenyzőnek a térdét és combját is műteni kellett, majd felépülését csonthártyagyulladás hátráltatta. A BOK Csarnokban megrendezett viadalon 7.91 másodperces idővel nyerte meg futamát 60 gáton, ami összesítésben is a legjobb eredmény volt.

Elégedett vagyok, végre visszajöttek a régi versenyzői érzések, ez már nagyon hiányzott nekem

– mondta a Honvéd közösségi oldalán.

„Az időmmel sincs gondom, lehetett volna jobb is, rosszabb is, de most egyáltalán nem ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy egy év kihagyás után ismét pályán vagyok, és elmondhatom magamról: visszatértem!” – tette hozzá.

A jövő hétvégén a fedett pályás ob-n induló Baji korábban közölte, célja a fedett pályás idény után a 13.32 másodperces olimpiai szint teljesítése 110 méter gáton.

A budapesti verseny első napján a fedett pályán 2018-ban világbajnok Márton Anita 18,70 méterrel nyerte a női súlylökést.

Kiemelt fotó: Facebook/Budapesti Honvéd Sportegyesület

Ajánlott videó

Olvasói sztorik