Sport

Bolt is elcsodálkozott volna az indiai csodafutón

Nem akármilyen megtiszteltetés ért egy dél-indiai építőmunkást: miután új rekordot ért el egy bivalyversenyen, a helyi lapok a nyolcszoros olimpiai és 11-szeres világbajnok sprinterhez, Usain Bolthoz hasonlították.

A kambala elnevezésű viadal távja 142 méter volt, ezt kellett a versenyzőnek egy rizsföldön, két bivaly nyomában teljesíteni. A 28 éves Srinivas Gowda azt állította, 13.42 másodperc alatt ért célba, közben pedig 100-on 9.55-öt futott, ami elég jó eredmény, hiszen Bolt 9.58-cal tartja a hivatalos világcsúcsot.

Karnátaka állam kormányzó testülete arra figyelmeztetett, hogy hiba lenne Bolthoz mérni a teljesítményét.

„Nem szeretnénk, ha másokkal összehasonlítanák. Az olimpiai versenyeken jobb elektronikus berendezéssel rendelkeznek a sebesség és idő mérésére” – mondta Gunapala Kadamba, a Kambala Akadémia elnöke.

Gowda izgatott volt a rekordot jelentő győzelmet követően és megdicsérte csapattársait: a két bivalyt, akikkel együtt futott.

A kambala egy ősi, hagyományos sport, amely a vidéki emberek szórakoztatására szolgál. A múltban erős kritikát kapott nemzetközi állatjogi csoportok részéről. 2014-ben az Indiai Legfelsőbb Bíróság betiltotta a versenyt, két évvel később a karnatákai állami bíróság ideiglenes végzést adott ki a kambala összes eseményének leállítására.

A szervezők erre reagálva új formát javasoltak, most már arra tanítják az embereket, hogyan kell humánusabb módon viselkedni a bivalyokkal.

2018-ban az állam újraindított a versenyeket, de számos új feltételt szabott, például betiltotta az ostor használatát.

Kiemelt fotó: TOI Photographer / The Times of India

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik