Élő Sport

Büntetőkkel Európa-bajnok a magyar pólóválogatott

Magyarország 21 éve, 1999-ben nyert utoljára Európa-bajnokságot a férfiak között, ilyen hosszú szünet még egyszer sem telt el két Eb-elsőség között, ez némileg nyomasztó teher lehetett a csapat számára a finálé előtt. A spanyolok viszont úgy szállhattak vízbe, hogy nem szereztek korábban Eb-aranyat, döntőben is csak kétszer játszottak, 1991-ben és 2018-ban, de mindkétszer veszítettek.

Az Eb-múlt a magyarok mellett szólt, hiszen korábban 18 alkalommal mérkőztünk meg a spanyolokkal, és 15 győzelem mellett 3 döntetlent értünk el, vagyis veretlenek voltunk.

A két csapat a mostani Eb-n a csoportkörben már találkozott egymással, akkor 11-11 lett a vége.

Nem kezdődött jól a döntő, az első negyedben nem igazán találtuk a spanyol védekezés ellenszerét, Zalánki egy szabaddobásból felavatta ugyan López Pinedót, de a túloldalon a két legjobb lövő, a döntő előtt 17-17 góllal álló Munarriz és Granados összesen háromszor is túljárt Nagy Viktor eszén az első nyolc percben.

A nagy gólcsendet némileg váratlanul Angyal törte meg, akinek a bekkelés az elsődleges feladata. Hátul sikerült rendezni a sorokat, majd egy időkérés után Zalánki szerezte az első emberelőnyös gólunkat, ami két okból is fontos volt: végre elhittük, hogy López Pinedo sem véd mindent, ráadásul eltüntettük a kétgólos hátrányt.

Aztán Varga Dénes lőtt egy olyan gólt, amilyet tőle már sokszor láthattunk, villámgyors csuklómozdulattal zúdította a labdát a bal felsőbe, és ezzel először vezettünk a meccsen. Granados tehetett volna érte, hogy döntetlennel záruljon az első félidő, de a kapufára lőtte a megítélt ötméterest.

Mallarach szerezte a második félidő első gólját, és innentől megkezdődött az üldözőverseny, mi betaláltunk, de a spanyolok mindig válaszolni tudtak.

Fél perccel a vége előtt, 9-9-nél a győzelemért támadhattunk, de Zalánkit leamortizálták, így még a spanyolok is kaptak egy esélyt, Mallarach lövését azonban Nagy kivédte.

Így a döntés az ötméteresekre maradt, amelyben mind az öt lövőnk, Varga, Vámos, Manhercz, Hosnyánszky és Zalánki is betalált. Az utolsó két spanyol lövésnél már Vogel Soma állt a kapunkban, és ez a húzás nyerőnek bizonyult, mert Granados kísérletet elakadt benne, így minden magyar ugorhatott ünnepelni a medencébe.

1999 után lett ismét Európa-bajnok Magyarország, összesen pedig ez a férfi válogatott 13. Eb-címe. A spanyolok pedig 2018 után ismét büntetőkkel bukták el az Eb-döntőt, így továbbra sem tudtak a kontinens legjobbjai lenni.

Férfi vízilabda-Európa-bajnokság, döntő:

Magyarország – Spanyolország 14-13 (1-3, 3-0, 2-2, 3-4, 5-4) – ötméteresek után
Budapest, Duna Aréna
v.: Margeta (szlovén), Sztavridisz (görög)
gól: Zalánki, Varga Dé., Manhercz 2-2, Angyal, Vámos, Hárai 1-1, illetve Munarriz 3, Mallarach 2, Granados, Larumbe, Perrone, Tahull 1-1

 

bronzmérkőzés:
Montenegró – Horvátország 10-9 (1-3, 2-4, 4-1, 3-1)

 

az 5. helyért:
Szerbia – Olaszország 8-7 (3-2, 1-4, 2-0, 2-1)

 

a 7. helyért:
Görögország – Oroszország 11-9 (2-2, 3-2, 3-3, 3-2)

 

A férfitorna végeredménye:
1. MAGYARORSZÁG
2. Spanyolország
3. Montenegró
4. Horvátország
5. Szerbia
6. Olaszország
7. Görögország
8. Oroszország
9. Németország
10. Georgia
11. Románia
12. Törökország
13. Franciaország
14. Szlovákia
15. Hollandia
16. Málta

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Mi is, ők is duplázunk

A női tornán a spanyolok aranyat, mi bronzot nyertünk, úgyhogy mindkét ország elmondhatja, hogy mindkét csapat éremmel zárja az Eb-t.

Kéne az arany!

2008 óta három világversenyt tudtunk megnyerni, abban az évben a pekingi olimpiát, a 2013-as barcelonai vébét, valamint a 2018-as világkupát. Hazai pályán jó lenne győzelemmel zárni a tornát.

Jöjjön a nagy meccs!

A magyar és a spanyol csapat is veretlenül jutott el a döntőbe, de a spanyolok nehezebb ágon jutottak el a fináléig, hiszen nekik, csoportmásodikként kellett nyolcaddöntőt is játszani. Legyőzték a szerbeket és a horvátokat is, úgyhogy komolyan kell venni őket!

Olvasói sztorik