Sport

Magyar kézis is bekerült az Eb álomcsapatába

Bánhidi Bence, a magyar válogatott beállója bekerült az olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.

A MOL-Pick Szeged játékosa volt a magyar együttes legeredményesebb tagja, hét mérkőzésen 5 óra 30 percet töltött a pályán, és 42 lövésből 32 gólt szerzett.

Bánhidi a védekezésben is alapember volt, öt kiállítással, egy piros és egy sárga lappal zárta a tornát, amelyen a magyarok a kilencedik helyet szerezték meg.

A válogatottból a kapus Mikler Roland, a balátlövő Ligetvári Patrik és a jobbátlövő Balogh Zsolt is szerepelt a jelöltek között. A szurkolók a torna okostelefonos alkalmazásában szombat éjfélig állíthatták össze az általuk legjobbnak tartott nyolcast, ugyanis a hét poszton kívül a legjobb védekező játékost is meg kellett nevezni.

A drukkerek véleményét negyven, az európai szövetség alkalmi szakbizottságának álláspontját pedig hatvan százalékban vették figyelembe a végeredmény vasárnapi kihirdetése előtt.

A torna honlapja szerint több mint 20 ezer szavazat érkezett. A norvégok balátlövője, Sander Sagosen harmadik egymást követő Európa-bajnokságon került be az álomcsapatba, és minden bizonnyal ő lesz a gólkirály is, hiszen 65 alkalommal volt eredményes.

A legértékesebb játékos a horvát Domagoj Duvnjak lett, a jobbátlövők közül pedig a Szegedet erősítő spanyol Jorge Maquedát látták a legjobbnak.

Az Európa-bajnokság álomcsapata:

kapus: Gonzalo Pérez de Vargas (spanyol)
balszélső: Magnus Jöndal (norvég)
balátlövő: Sander Sagosen (norvég)
irányító: Igor Karacic (horvát)
beálló: BÁNHIDI BENCE
jobbátlövő: Jorge Maqueda (spanyol)
jobbszélső: Blaz Janc (szlovén)
a legjobb védekező játékos: Hendrik Pekeler (német)
a legértékesebb játékos: Domagoj Duvnjak (horvát)

Kiemelt kép: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Andreas Hillergren

Ajánlott videó

Olvasói sztorik