Sport

Nadal puszival vigasztalta az arcon lőtt kislányt

A világelső Rafael Nadal a második fordulóban sem vesztett szettet a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A 19-szeres Grand Slam-bajnok spanyol klasszis a világranglistán 76. argentin Federico Delbonist verte, aki 20 bréklabdából 17-et hárított.

A harmadik játszmában Nadal fogadóként próbálta visszaütni Delbonis adogatását, amikor arcon találta a hálónál helyezkedő labdaszedő lányt. Nadal ijedten futott oda a lányhoz, akit egy puszival vigasztalt meg, majd a meccs után a fejpántját is neki adta.

A 2014-es bajnok Stan Wawrinka 3 óra 40 perc alatt gyűrte le az olasz Andreas Seppit, mint ahogy a kiemeltek közül David Goffin, Karen Hacsanov és Taylor Fritz is ötszettes csatában győzött. Hacsanov 4 óra 35 perces meccsének utolsó játszmája – amely csak döntő rövidítésben dőlt el – hat bréket hozott az etióp származású svéd Mikael Ymer ellen.

A férfi mezőnyben 2008 óta először fordul elő, hogy öt amerikai teniszező is ott van a harmadik fordulóban, köztük Tommy Paul, aki pénteken Fucsovics Mártonnal találkozik. A nőknél a wimbledoni címvédő Simona Halepnek 75 perc elég volt a selejtezőből érkezett brit Harriet Dart búcsúztatásához.

Eredmények, 2. forduló:

férfiak:
Nadal (spanyol, 1.) – Delbonis (argentin) 6:3, 7:6 (7-4), 6:1
Goffin (belga, 11.) – Herbert (francia) 6:1, 6:4, 4:6, 1:6, 6:3
Wawrinka (svájci, 15.) – Seppi (olasz) 4:6, 7:5, 6:3, 3:6, 6:4
Hacsanov (orosz, 16.) – M. Ymer (svéd) 6:2, 2:6, 6:4, 3:6, 7:6 (10-8) – döntő rövidítés
Kyrgios (ausztrál, 23.) – Simon (francia) 6:2, 6:4, 4:6, 7:5
Verdasco (spanyol) – Baszilasvili (georgiai, 26.) 4:6, 7:6 (7-5), 6:4, 6:4
Carreno Busta (spanyol, 27.) – Gojowczyk (német) 6:4, 6:1, 1:6, 6:4
Fritz (amerikai, 29.) – Anderson (dél-afrikai) 4:6, 6:7 (5-7), 7:6 (7-4), 6:2, 6:2
Medvegyev (orosz, 4.) – Martinez (spanyol) 7:5, 6:1, 6:3
Thiem (osztrák, 5.) – Bolt (ausztrál) 6:2, 5:7, 6:7 (5-7), 6:1, 6:2
A. Zverev (német, 7.) – Geraszimov (fehérorosz) 7:6 (7-5), 6:4, 7:5
Monfils (francia, 10.) – Karlovic (horvát) 4:6, 7:6 (10-8), 6:4, 7:5
Rubljov (orosz, 17.) – Szugita (japán) 6:2, 6:3, 7:6 (7-5)
Isner (amerikai, 19.) – Tabilo (chilei) 6:4, 6:3, 6:3
Gulbis (lett) – Bedene (szlovén) 7:5, 6:3, 6:2
Popyrin (ausztrál) – Munar (spanyol) 6:2, 7:6 (7-5), 6:2

 

nők:
Halep (román, 4.) – Dart (brit) 6:2, 6:4
Szvitolina (ukrán, 5.) – Davis (amerikai) 6:2, 7:6 (8-6)
Putyinceva (kazah) – Collins (amerikai, 26.) 6:4, 2:6, 7:5
Pavljucsenkova (orosz, 30.) – Townsend (amerikai) 7:5, 7:6 (7-1)
Giorgi (olasz) – Kuznyecova (orosz) 6:3, 6:1
Ka. Pliskova (cseh, 2.) – Siegemund (német) 6:3, 6:3
Bencic (svájci, 6.) – Ostapenko (lett) 7:5, 7:5
Bertens (holland, 9.) – Rodionova (ausztrál) 6:3, 7:5
Mertens (belga, 16.) – Watson (brit) 6:3, 6:0
Kerber (német, 17.) – Hon (ausztrál) 6:3, 6:2
Vekic (horvát, 19.) – Cornet (francia) 6:4, 6:2
Kontaveit (észt, 28.) – Sorribes Tormo (spanyol) 6:2, 4:6, 6:1
Swiatek (lengyel) – Suarez Navarro (spanyol) 6:3, 7:5
Muguruza (spanyol) – Tomljanovic (ausztrál) 6:3, 3:6, 6:3
Dijasz (kazah) – Blinkova (orosz) 4:6, 6:3, 6:4
Bellis (amerikai) – Muchova (cseh, 20.) 6:4, 6:4

Kiemelt kép: Manan VATSYAYANA / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik