Sport

Wozniacki eddig remekel az utolsó versenyén

A 20-szoros Grand Slam-győztes Roger Federer és a 23 GS-trófeánál tartó Serena Williams is bejutott a harmadik fordulóba a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A svájci szupersztár – aki a novemberi ATP-világbajnokság óta második tétmeccsét vívta – ellenállhatatlan játékkal verte a világranglista 41. helyén álló szerb Filip Krajinovicot.

Fucsovics lendületben maradt, eddig remekel az AusOpenen
A magyar teniszező 2 óra 16 alatt győzött az ausztrál nyílt teniszbajnokság 2. fordulójában.

A hétszeres bajnok, címvédő Novak Djokovic mindössze hét gémet vesztett a japán Ito Tacuma (146.) ellen, míg az ATP-világbajnok görög Sztefanosz Cicipasz játék nélkül lépett a 32 közé, mivel a német Philipp Kohlschreiber izomhúzódás miatt nem tudott kiállni ellene.

Meglepetésre kiesett a nyolcadik kiemelt Matteo Berrettini, a tavaly Budapesten tornagyőztes olasz teniszezőt az amerikai Tennys Sandgren búcsúztatta, aki 92 hellyel mögötte áll a rangsorban.

A nőknél a Federerhez hasonlóan 38 éves Serena Williams mindössze öt gémet vesztett a világranglistán 70. szlovén Tamara Zidansek ellen.

Babost 68 perc alatt elintézték Melbourne-ben
A magyar teniszező egyesben már az első fordulóban kiesett.

A japán Oszaka Naomi szintén könnyedén verte a kínai Cseng Szaj-szajt (46.), mint ahogy a világelső, hazai közönség előtt szereplő Ashleigh Barty sem izzadt meg különösebben a szlovén Polona Hercog (48.) ellen.

A mindössze 15 éves amerikai Cori Gauff (67.) harmadik Grand Slam-tornáján is bejutott a harmadik fordulóba a román Sorana Cirstea (74.) búcsúztatásával, míg az utolsó versenyén szereplő Caroline Wozniacki – az Australian Open 2018-as bajnoka – a vártnál simábban győzte le a 23. kiemelt ukrán Dajana Jasztremszkát.

Australian Open, érdekesebb eredmények

Férfiak, 2. forduló (a 32 közé jutásért)
Federer (svájci, 3.)-Krajinovic (szerb) 6:1, 6:4, 6:1
Sandgren (amerikai)-Berrettini (olasz, 8.) 7:6 (9-7), 6:4, 4:6, 2:6, 7:5
Paul (amerikai)-Dimitrov (bolgár, 18.) 6:4, 7:6 (8-6), 3:6, 6:7 (3-7), 7:6 (7-3)
Djokovic (szerb, 2.)-Ito (japán) 6:1, 6:4, 6:2
Fucsovics Márton -Jannik Sinner (olasz) 6:4, 6:4, 6:3

 

nők, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
S. Williams (amerikai, 8.)-Zidansek (szlovén) 6:2, 6:3
Barty (ausztrál, 1.)-Hercog (szlovén) 6:1, 6:4
Oszaka (japán, 3.)-Cseng (kínai) 6:2, 6:4
Kvitova (cseh, 7.)-Badosa (spanyol) 7:5, 7:5
Wozniacki (dán)-Jasztremszka (ukrán, 23.) 7:5, 7:5
Gauff (amerikai)-Cirstea (román) 4:6, 6:3, 7:5
Iga Swiatek (lengyel)-Babos Tímea 6:3, 6:2
Suarez Navarro (spanyol)-Szabalenka (fehérorosz, 11.) 7:6 (8-6), 7:6 (8-6)

Kiemelt fotó: John DONEGAN / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik