Sport

A kézikapitány a norvégok elleni vereség után: Ezek is mi vagyunk

Nem sikerült az újabb bravúr a férfi kézilabda-válogatottnak, amely nagyon rosszul kezdett a vb-ezüstérmes norvégok ellen a középdöntő első fordulójában.

A borzalmas kezdés után nem volt esélye a kéziválogatottnak a norvégok ellen
A legutóbbi két vébén döntőt játszó norvégok más szintet képviseltek. 18 percig nem volt védése a kapusainknak, de legalább a második félidőt megnyertük.

A 18. percben már 15-5-re vezettek a norvégok, akik végül 36-29-es győzelemmel vették el a magyar csapat veretlenségét.

Halványabban mentünk bele a meccsbe, de ezek is mi vagyunk. Hol szerethetőek, hol kicsit gyámoltalanok. A második félidőben már az a harcosság jellemezte a csapatot, amit látni szerettünk volna, és akkor már meccsben voltunk a norvégokkal. Próbáltuk biztatni a játékosokat a találkozó után, hiszen van még három mérkőzés a középdöntőből. Egyébként is úgy gondoltuk, hogy a továbbjutás után nekünk a folytatás már négy bónuszmeccset jelent, úgyhogy mondtam nekik, tessék úgy lejátszani ezeket, ahogyan az elvárható. Tömegben, erőben, dinamikában nagy különbség volt a két csapat között az első félidőben, de a tűz nem hiányozhat a játékunkból

– nyilatkozta a Sport TV-nek Gulyás István szövetségi kapitány, aki Bánhidi Bence piros lapjáról azt mondta, nem látta az esetet, de nem tartja kizártnak, hogy az ütés miatt jó döntést hoztak a bírók.

Gulyás az MTI-nek elárulta, hogy a szünetben egy kicsit felpiszkálták a játékosokat, mondván, az nem lehet, hogy a norvégok mutogassanak és nagyképűen kézilabdázzanak.

„A második félidőben aztán Sipos Adrián néhányszor összeakasztotta a bajszát Sander Sagosennel, és a kispadok között is ment a kommunikáció, de azt gondolom, ez a helyes, ennek így kell zajlania. A második félidőben helyre állt a lelkük, ugyanúgy mentek és küzdöttek, mint a korábbi három mérkőzésen, és ez fontos” – értékelt a szövetségi kapitány.

A vagány játékot bemutató, öt gólja mellett a kapufát többször is eltaláló Nagy Bence azt mondta, a csapat kicsit megijedt attól, hogy újabb lehetőség adódott számukra egy bravúros eredményre, és a pályán nem jól reagált az események alakulására. Most már viszont arra kell koncentrálniuk, hogy levonják a megfelelő tapasztalatokat, és élvezzék a játékot a folytatásban.

Az Eb-n most debütáló Ubornyák Dávid két lövésből két gólt szerzett, és úgy nyilatkozott, a mostani élményt gyorsan maguk mögött hagyják, úgy fogják fel, hogy nem történt semmi különös.

A 20 százalékkal védő Székely Márton elárulta, a norvégok alaposan meglepték őket, mert teljesen más lövőrepertoárt produkáltak, mint amire a magyar kapusok a videózás alapján készültek.

A meccs elején nem találtuk sajnos a távolságot és a lövőerőt. De itt vagyunk a középdöntőben, és a világ egyik legjobb csapatától kaptunk ki. Nem szabad úgy járni, mint Izland, és beleragadni ebbe a vereségbe, még ma le kell zárni

– mondta a veszprémi kapus.

A magyar válogatott legközelebb vasárnap lép pályára, amikor 16.15-től a szegedi és veszprémi légiósokkal teletűzdelt, a korábbi magyar kapitány, Ljubomir Vranjes által irányított Szlovéniával találkozik. A szlovénok Izland legyőzésével kezdték a középdöntőt, és 4 ponttal állnak a csoportban.

Kiemelt kép: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Johan Nilsson

Magyarországi légiósai repítik a veretlen Szlovéniát a kézi-Eb-n
Bombacék legközelebb épp velünk játszanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik