Sport

14 éves magyar sportoló is megbukott tavaly a doppingteszten

Meglehetősen sokkoló adat volt, hogy a tokiói olimpia előtti évben húsz magyar sportoló bukott meg doppinggal, ráadásul az érintett sportágak (atlétika, kerékpár, kajak-kenu, súlyemelés, stb.) többsége olimpiai érdekeltségű.

Túl sok a magyar doppingeset az olimpia előtt
Idén már 20 pozitív eset volt.

„Náluk nem lehet azt mondani, hogy véletlenül vagy gondatlanságból kerültek ilyen helyzetbe. Étrend-kiegészítőből származó stimulánsnál előfordulhat, hogy a doppingvétség nem szándékos, de a húsz esetnek legalább a fele egyértelműen szándékos volt” – nyilatkozta a Borsnak Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője.

A legszomorúbb, hogy a tavalyi húsz eset egyike egy 14 éves sportoló nevéhez fűződik. Tiszeker azt mondta, biztos benne, hogy a gyerek nem magától szedte a tiltott szert, hanem valaki belevitte a rosszba, és az ügy a rendőrségen folytatódik.

A MACS vezetője elárulta, hogy időnként nehezen hihető sztorival állnak elő a lebukott sportolók, az egyik ilyen esetben az illető azzal mentegetőzött, hogy a tűzhely felett lévő dobozból borult bele a lábosba az a táplálék-kiegészítő, ami rajta volt a doppinglistán.

A MACS-nál idén sem fognak unatkozni, mivel olimpiai év jön, így még nagyobb hangsúlyt fektetnek az ellenőrzésre, és várhatóan nagyjából 1500 mintavételre kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik