Sport

Túl sok a magyar doppingeset az olimpia előtt

Hétfőn a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség négy évre eltiltotta Oroszországot az olimpiai és a világbajnoki részvételtől, ám Magyarországon sem jó a helyzet, a várt stagnálás helyett romlottak a doppingos statisztikák. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport elnöke a DIGI Sport híradójának azt mondta:

idén példátlan módon már húsz pozitív esetnél tart Magyarország, ráadásul az érintett sportágak (atlétika, kerékpár, kajak-kenu, súlyemelés, stb.) többsége olimpiai érdekeltségű.

„Szomorú vagyok, mert reménykedtem, hogy Magyarországon legalább stagnál a pozitív eredmények száma, de szó sincs erről. Jelenleg 20 pozitívnál tartunk, ami nagyon sok egy ilyen pici országban. Étrendkiegészítőből származó stimulánsnál előfordulhat, hogy nem szándékos a doppingvétség. De a húsz esetnek legalább a fele egyértelműen szándékos: szintetikus szerek, van benne EPO, van benne növekedési hormon, van benne szintetikus tesztoszteron – ezeknél nem lehet azt mondani, hogy véletlenül, vagy gondatlanságból, óvatlanságból került ilyen helyzetbe a sportoló. Ez mindenképpen elgondolkodtató” – nyilatkozta a Sport24-nek Tiszeker Ágnes.

A MACS-elnök arról is beszélt, hogy mikor derülhet fény a 20 érintett magyar sportoló kilétére.

Lezárt ügy, jogerős ítélet, jogerős eltiltás esetében a neveket meg lehet tekinteni a holnapunkon. Addig csak a sportágat jelöljük meg: köztük van az atlétika, a kerékpár, a súlyemelés, a kajak-kenu

– nevezett meg néhányat a sportágakból. „Már elég jól hozzá van szokva a világ, hogy csak úgy jönnek a pozitív esetek, a különböző nevek – talán megdöbbenni nem fogunk, de nem fogunk örülni, az biztos” – jegyezte meg Tiszeker Ágnes.

Eltiltották Oroszországot a nemzetközi versenyektől
A tiszta sportolók semleges színekben indulhatnak.

Oroszország újabb leminősítésének az oka, hogy az oroszok manipulálták a moszkvai doppinglaboratórium eredményeit. Az ügynek komoly előzménye van, kezdve a szocsi olimpiától. „Ott már rendszerszinten a teljes doppingellenőrzést csúnyán manipulálták, befolyásolták, eléggé tudatosan és felkészülve tüntették el a pozitívnak gondolt vagy gyanús mintákat. Ez már nagyon felháborította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, Thomas Bach elnök azt nyilatkozta, hogy ez egy rendszerszintű, szisztematikus támadás az olimpiai eszme ellen – ennek lett a következménye a 2016-os riói olimpia előtt Oroszország ugyanilyen leminősítése, mint a mostani.”

A WADA a bekért adatbázis vizsgálata után megdöbbentő eredményeket talált. „Ezek a mért eredmények kerültek most feldolgozásra, és ez rengeteg új pozitívat és új gyanút hozott a felszínre, ez az oka a leminősítés újabb hullámának. Gyakorlatilag ugyanott tartunk, mint Rio előtt: Oroszország nem indulhat úgy, mint Oroszország, hanem egyesével kell akkreditálni és engedélyeztetni a sportolók indulását.”

Tiszeker Ágnes kiemelte, naivitás azt hinni, hogy csak az oroszok doppingolnak.

Rendszerszinten, vagy olyan szinten, mint ami Szocsiban kiderült, egyetlenegy ország esetében sem bizonyosodott be – de hogy mondjuk az Egyesült Államok vagy Kína sportolói is doppingolnak, az nem kérdés.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.