Szombaton rajtol az NFL rájátszása, amely során 2009 után először már az első körben érdekelt lesz a hatszoros bajnok, jelenlegi címvédő New England Patriots.
Bill Belichick együttese kiválóan kezdte a szezont, az első nyolc mérkőzését megnyerte, az idény második felében azonban már közel sem játszott ilyen meggyőzően, és végül 12/4-es mutatóval zárta az alapszakaszt. Különösen fájó lehet a csapat számára, hogy az utolsó fordulóban csak a liga egyik leggyengébb alakulatát, a Miami Dolphinst kellett volna legyőznie hazai pályán ahhoz, hogy a playoff első körében pihenhessen, a floridaiak azonban óriási meglepetésre győztek Foxborough-ban, így a Patriots 2009 óta először érdekelt már az úgynevezett wild card-körben is.
Nagy kérdés, hogy milyen formában játszik majd a 42 éves Tom Brady, aki fantasztikus karrierje talán leggyengébb alapszakaszán van túl, és a tengerentúli szakértők már az rebesgetik, hogy talán pályafutása utolsó hazai meccsét játssza minden idők legeredményesebb játékosa. A Twitteren is meglehetősen sok kárörvendő, lesajnáló bejegyzésbe futhat bele az ember, pedig Bradynek egyedül több győzelme van a rájátszásban, mint a többi 11 irányítónak összesen.
2020, and still here. #LFG pic.twitter.com/wfsCqibss1
— Tom Brady (@TomBrady) January 1, 2020
A Patriots ellenfele a Tennessee Titans, amely azt követően, hogy a szezon közben kezdő irányítót cserélt – Marcus Mariota helyett Ryan Tannehill vette át a karmesteri pálcát – valósággal megtáltosodott, és a futó Derrick Henry, valamint az újonc elkapó A. J. Brown remeklésével menetel.
Ennek az összecsapásnak lesz egy nagy visszatérője is, ugyanis J.J. Watt, a texasiak vezére két hónappal azután, hogy mellizom-szakadás miatt műteni kellett, visszatér a védelem élére.
A Nemzeti Főcsoport első találkozóján két különböző stílusú csapat méri össze erejét, hiszen amíg a New Orleans Saints első sorban a passzjátékban kiemelkedő, addig a Minnesota Vikings inkább futásokra építi fel stratégiáját. A Saintsben a 40 éves irányító Drew Brees már minden idők legtöbb touchdown-átadásával rendelkezik, ráadásul Michael Thomasszal az NFL történetének legjövedelmezőbb kapcsolatát alakította ki, ugyanis utóbbi az alapszakaszban 149 labdáját kapta el.
A két csapat két évvel ezelőtt is találkozott egymással a rájátszásban, a Vikings akkor egy örökre emlékezetes pillanat után győzött: a minneapolisi csoda néven elhíresült játékban, a mérkőzés lefújása pillanatában Stefon Diggs szerzett egy 61 yardos touchdownt, köszönhetően annak is, hogy a védő Marcus Williams óriásit hibázott.
Az NFC másik találkozóján a 2018-as Super Bowl-győztes Philadelphia Eagles látja vendégül a Seattle Seahawks együttesét. Az Eagles úgy jutott be a rájátszásba, hogy az alapszakaszban az utolsó négy mérkőzését is megnyerte, ugyanakkor elképesztő sérüléshullám sújtja az együttest, amelynek legutóbbi találkozóján a 11 kezdő támadójátékos közül hetet is nélkülöznie kellett. A két csapat november 24-én már találkozott egymással, akkor ugyancsak Philadelphiában 17-9-re nyert a Seattle.
A Super Bowlt február 2-án Miamiban, a Hard Rock Stadiumban rendezik.
Kiemelt kép: Maddie Meyer/Getty Images/AFP