Sport

A Fradi magyar válogatott játékosával erősít a győri kézicsapat

A magyar válogatott Lukács Viktória nyártól a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatában folytatja pályafutását. A magyar bajnokcsapat közleménye szerint a jelenleg a Ferencvárosban játszó jobbszélsővel hároméves szerződést kötöttek.

„Fiatal, tehetséges, ugyanakkor rendkívül tapasztalt játékosról van szó, aki ráadásul alapembere a magyar válogatottnak is” – mondta Bartha Csaba klubelnök a játékosról. Hozzátette, örül, hogy a szélső őket választotta, hiszi, hogy nagy értéke lesz a csapatnak.

„Megtisztelő, hogy a világ jelenlegi legerősebb csapatában, Győrben folytathatom nyártól a pályafutásom.

A szezon hátralévő részén mindent megteszek a jelenlegi klubom sikeréért, de várom már, hogy a következő szezontól az új kihívásoknak is megfeleljek.

Jól ismerem a csapatot, tudom, hogy a legmagasabb célokért küzdenek mindig Győrben, ez számomra is szimpatikus. Szeretném majd én is kivenni a részem teljesítményemmel a sikerekből” – nyilatkozta Lukács Viktória.

A fradi.hu-nak azt mondta, ez volt élete legnehezebb döntése, de új kihívásokra vágyik.

A 24 éves kézilabdázó 2011-ben mutatkozott be a magyar bajnokságban a Ferencváros csapatában. Azóta 232 felnőtt bajnoki és kupamérkőzésen, valamint 96 nemzetközi találkozón szerepelt, illetve a magyar válogatottnak is alapembere.

Bognár László, a a ferencvárosi kézilabda szakosztály ügyvezető igazgatója azt mondta, szerették volna megtartani a játékost, emiatt több egyeztetést is folytattak a játékossal, de ő végül a Győr mellett döntött.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik