Sport

A tenisz Mona Lisája nélkül Federer nem jutott volna ilyen magasra

Dubaji hercegné is lehetett volna, de inkább a teniszt választotta Mirka Vavrinec, aki végül nem játékosként, hanem Roger Federer feleségeként lett a sportág ismert alakja. Ő Federer legfőbb támasza, testőr, stylist, szervező egy személyben, és időnként az anyatigris is előbújik belőle.
Korábban a témában:

– Roger, mit jelent számodra Mirka?

Csak egy játékostárs. Na jó, a szüleim mellett a legfontosabb ember az életemben. Boldogsággal tölt el, hogy magam mellett tudhatom. Örökre a társam lesz, akár feleségként, akár barátnőként. Számára is örömet okoz, ha segíthet nekem. Ha nem találná benne örömöt, abbahagyná

– nyilatkozta Roger Federer 2007-ben barátnőjéről, Mirka Vavrinecről.

A svájci teniszező abban az időszakban vitathatatlanul uralta a sportágat, a fenti kijelentése előtt egy hónappal nyerte meg harmadszor az Australian Opent, ami pályafutása tizedik Grand Slam-sikere volt. Így aztán érthető, ha a szurkolókat és az újságírókat minden érdekelte vele kapcsolatban, köztük az is, milyen szerepelt tölt be az életében a nő, aki hatalmas átéléssel szurkolt neki a lelátón versenyről versenyre.

Pedig kettőjük kapcsolata akkor már rég nem volt új keletű, hiszen a történet 2000 nyarán, a sydney-i olimpián indult.

„Az olimpia két hete alatt kialakult egyfajta kémia közöttünk, de nem tudtam, mi lehet ebből, hogy lesz-e folytatás, vagy a csókot csak a pillanat varázsa szülte. Most már mondhatom, hogy az több volt egy csóknál, hiszen elindított valami különlegeset, ami azóta is tart” – mesélte Federer.

Ma már ez egy romantikus filmbe illő emlék, az olimpia alatt azonban Federer agya még azon kattogott, hogyan adja jelét a Mirka iránti vonzalmának. A félénk 19 éves srácot a birkózó-válogatott egyik tagja bujtogatta, hogy csókolja már meg a nála három évvel idősebb teniszezőnőt, ami végül a záróünnepségen történt meg, ahol az olimpia terhét ledobva általában a szokásosnál is felszabadultabbak a sportolók.

Mirka állítólag túl fiatalnak találta udvarlóját, Federer pedig a sikerélménytől felbátorodva úgy próbált jó pontot szerezni, hogy fél évvel idősebbnek állította be magát.

Nem tudtam, hogy Roger ennyire szórakoztató fickó. Nekem lesznek az olimpia után a legerősebb hasizmaim, annyit nevettünk együtt

– nyilatkozta Mirka, akit meglepett Federer közeledése.

Az akkor még Csehszlovákiához tartozó Bajmócon született Vavrinec kétéves korában, 1980-ban költözött Svájcba a családjával, és 9 évesen szeretett bele a teniszbe, amikor édesapjával ellátogatott egy németországi tornára, ahol egy másik csehországi emigránssal, Martina Navratilovával is találkozott.

– Te is teniszezel?

– Nem, én balettozom.

– Próbáld ki a teniszt. Az alkatod a lehető legjobb hozzá, és biztosan tehetséges is vagy.

Ez a párbeszéd játszódott le Filderstadtban Navratilova és Mirka között, majd a bajnoknő kapcsolatait latba vetve próbaedzést szervezett le a lánynak, akinek ezzel elindította a karrierjét.

„Az első benyomásom az volt, hogy tehetséges kislány, de kissé túl nehéz. Aztán gyorsan észrevettem, milyen hihetetlen becsvágy szorult belé. Olyan szorgalommal edzett, mint senki más. Ha azt mondtam volna neki, edzés előtt még fusd le a maratoni távot, egyetlen szó nélkül megtette volna” – nyilatkozta Vavrinecről első edzője, a török származású Murat Gürler, aki azt érezte, játékosára komoly szülői nyomás nehezedett, és akkor kezdett el felszabadultan teniszezni, amikor levált a szüleiről.

Jött a herceg a piros Ferrarival

14 évesen már világranglista-versenyeken indult, és elszántságát mutatta, hogy napi hét-nyolc órákat is edzett. 1997-ben végre megkapta a svájci útlevelet, majd összeismerkedett egy dubaji herceggel, aki mellett belekóstolhatott a luxusba, hol tűzpiros Ferrari, hol helikopter várta Mirkát az edzések vagy versenyek után.

A herceg eltökélt szándéka volt, hogy Mirkát hercegnévé teszi, de ehhez volt egy kikötése: hagyja abba a teniszt. Lehet, hogy más behódolt volna, és az ultimátum hallatán a fényűző életre szavaz, de Mirka mindent a tenisznek rendelt alá, így elváltak az útjaik.

Vavrinec profi pályafutása alapján nem került volna be a tenisz panoptikumába, fénykorában a 79. helyen jegyezték a világranglistán, a Grand Slam-tornákon pedig a harmadik forduló volt a legjobb eredménye, a 2001-es US Openen a belga Justine Henin állította meg a legjobb 32 között. Pályafutása kiteljesítésében krónikus lábsérülése is akadályozta. Visszavonulása előtti utolsó meccsét egyébként Budapesten játszotta, a 2002-es torna selejtezőjében két játszmában veszített a cseh Magdalena Zdenovcova ellen.

2003-as emlék: Federer Mirkával és az első wimbledoni trófeával. Fotó: THOMAS COEX / AFP

„Mintha mély gödörbe zuhantam volna. Ha egész életedben mindig azt csináltad, amit szerettél, nem egyszerű dolog egyik napról a másikra mindent feladni” – idézte Vavrinecnek a visszavonulás utáni nihilt felelevenítő nyilatkozatát René Stauffer a Roger Federer – Egy zseni élete című könyvében.

Bár Sydney a kezdetek miatt mindig különleges helyszín marad számukra, maga az olimpiai torna egyikük számára sem lett kellemes emlék. Mirka már az első meccsén kikapott az orosz Jelena Gyemetyjevától, míg Roger bejutott ugyan az elődöntőbe, de ott kikapott Tommy Haastól, majd a bronzmeccsen Arnaud di Pasquale is legyőzte, úgyhogy sírás lett a vége.

„Mit csináljak, én az a típus vagyok, aki néha elsírja magát” – mondta Federer három évvel később, amikor Wimbledonban megnyerte első GS-tornáját, és az angol bulvárlapok tele voltak azokkal a képekkel, amikor a könnyeit törölgeti.

Mirka edzésmániája hatással volt Federerre is, aki saját bevallása alapján általában egy óra után kezdett ráunni a gyakorlásra, de párja miatt rájött, a tehetsége önmagában nem elég, sokkal többet kell melóznia.

Pont egy ilyen társ kellett mellé

Federer és Vavrinec is járta a tornákat, így el tudták rejteni kapcsolatukat a sajtó elől – egészen a 2002-es Hopman-kupáig, ahol együtt játszották a vegyes párost a svájci csapatban, és amikor egy vereség után is nevetgélve nyilatkoztak, mindenki számára egyértelművé vált, hogy nem csak csapattársakról van szó

Főleg, hogy mindketten zavartan mosolyogtak, amikor a riporter felvetette, hogy egy évvel korábban nagyon húzós lehetett Roger telefonszámlája, amikor ő a perthi Hopman-kupán játszott, Mirka pedig Aucklandben teniszezett.

Egy évvel később, 2003-ban már a nyilvánosság előtt is felvállalták a kapcsolatukat, és közösen éltek svájci otthonukban, már amennyit egy profi teniszező odahaza tölt a folyamatos utazgatás közepette. Mirka ekkor már nem játszott, de maradt a sportág mellett, és mindenben segítette párját, évekkel később pedig azt nyilatkozta, a kapcsolatuk azért tudott ennyire kiteljesedni, mert ő pontosan tudta, mivel jár egy teniszező élete.

Szerintem emiatt értjük meg ennyire egymást. Egyetlen nő sem viselne el ennyi teniszt. Mindkettőnk számára a tenisz maga az élet. Minden nap, minden percben. Ha Roger sokáig szeretne aludni, akkor nem kelek fel korán, hogy kocogni menjek. Ha a haverokkal akar focimeccset nézni, nem dühöngök

– idézi Federernét Sebastian Fest a Federer és Nadal – A párharc, amely örökre megváltoztatta a teniszt című könyvében.

2009. április 11-én a bázeli anyakönyvi hivatalban Mirka Vavrinecből Mirka Federer lett, az esküvőt sikerült a minden információmorzsára éhes sajtó kizárásával lezavarni. Az újdonsült feleség innentől gyakorlatilag menedzserként funkcionált Roger mellett, ő felügyelte például férje sajtó- és protokollmegjelenéseit.

„Mirka testőrként vigyáz rám, mindenre odafigyel” – vallotta be Federer, míg a Schweizer Illustrierte nevű lap azt írta, „Mirka minden egy személyben: barátnő, szervező, stylist”.

Federer egy idő után azt érezte, Mirka folyamatos kapcsolattartása a sajtóval szépen lassan felőrli a feleségét, így végül kivonta a tűzvonalból, és abban egyeztek meg, hogy Mirka nem ad több interjút. Emiatt egy ideje folyamatos titokzatosság lengi körül, a Federerről két életrajzi könyvet író René Stauffer egyenesen a tenisz Mona Lisájának nevezte, akiről az emberek mindent tudni akarnak, hiszen 2017-ben Svájcban a Google keresőjébe legtöbbször beírt női név Mirka Federeré volt.

Erős egyéniség, aki mindig megmondja a véleményét, de nem is azt várom a stábom tagjaitól, hogy mindig mindenki csak bólogasson

– jellemezte Federer Mirkát.

Kizökkentette a férje ellenfelét

A feleség néha anyatigris üzemmódba kapcsolt, ha a párjáról volt szó, és erről Federer honfitársa, Stan Wawrinka is tudna mesélni. A 2014-es ATP-világbajnokságon Federer és Wawrinka játszotta az elődöntőt, és a feszült meccsen Mirka tett arról, hogy férje ellenfele még jobban kizökkenjen.

Wawrinka a székbírónál többször is nehezményezte, hogy Federert túl hangosan biztatja a pályához közel ülő Mirka, aki a döntő szettben, nagyon kiélezett helyzetben egy „crybaby”, azaz bőgőmasina bekiabálással csavart még egyet Wawrinka amúgy is megviselt idegein. Wawrinkának négy meccslabdája is volt, végül mégis Federer jutott tovább, majd a meccs után a szemtanúk szerint a két teniszező parázs vitát folytatott a Mirka-féle eset miatt a londoni O2 Arena tornatermében.

Az eset pikantériája, hogy pár nappal később Wawrinka és Federer már egymás oldalán harcoltak, miután a svájci Davis Kupa-csapat 22 év után játszhatott ismét döntőt.

Persze a meccs előtti felvezetés során folyamatosan a Mirka-üggyel bombázták Wawrinkát és Federert is, akik elegánsan elintézték annyival az incidenst, hogy öt perc alatt megbeszélték és fátylat borítottak rá, majd kihozták, hogy a helyzetet nem megfelelően kezelő székbíró és az esetet túlságosan felfújó sajtó tehet az egészről.

A lille-i döntőben Wawinka a Jo-Wilfried Tsonga elleni győzelemmel kezdett, aztán Federer meglepetésre sima három szettben kikapott Gael Monfils ellen, igaz, a mozgásán látszott, hogy még nem pihente ki a hátsérülését, ami miatt nem állt ki a Novak Djokovic elleni vb-döntőre. A párost behúzta a Wawrinka, Federer duó, majd utóbbi az utolsó napon legyőzte Richard Gasquet-t, így a Davis Kupa először került Svájchoz.

Federer pedig azzal zárta le végleg a Mirka-ügyet, hogy a meccs utáni sajtótájékoztatón Wawrinkát fényezte, kiemelve, hogy neki köszönhették, hogy kedvező helyzetből indultak neki az utolsó napnak.

Ha épp nem teniszezik, megy haza a négy gyerekhez

A Davis Kupa-győzelem idején a Federer házaspárnak már négy gyermeke volt, két ikerlány, Myla Rose és Charlene Riva, valamint két ikerfiú, Leo és Lenny. A lányok 2009-ben születtek, és 15 hónaposak voltak, amikor édesanyjukkal először jelentek meg egy versenyen, méghozzá a Federer szülővárosában, Bázelben rendezett tornán, amelyet öt éven belül negyedszer nyert meg a büszke apuka.

A fiúk 2014-ben születtek, Federer pedig azt nyilatkozta, nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy a négy gyerekkel együtt járhatja a világot, és családapaként újfajta szemszögből fedezheti fel a városokat, ahol jár.

„Korábban sosem tudtam elképzelni, hogy egyszerre vagyok teniszező és családapa. Úgy voltam vele, talán egyszer megnyerem Wimbledont, talán lehetek világelső, és remélem, lesz egy barátnőm” – nyilatkozta Federer, aki elismerte, egészen kiskorukban időnként összekeverte az ikerpárok tagjait.

Charlene Riva, Myla Rose, Lenny és Leo édesanyjukkal a 2017-es wimbledoni döntőn. Fotó: Adrian DENNIS / AFP

Aztán gyorsan belejött az apaságba, és a lányoknál ő is pelenkázott, fürdetett, felkelt éjszakánként.

A fiúknál azonban már éreztem, hogy nem bírok ennyit. Túl sok energiát használtam el. Hosszú távon ez így nem megy. Az altatás, a fürdetés megviseli a hátamat. Ma inkább programokat csinálok a gyerekekkel, kirándulunk, múzeumba megyünk, grillezünk, ez az én világom. Ha éppen nem teniszezek, akkor hazamegyek, és beülök a gyerekek közé. Amit ők éppen csinálnak, azt csinálom én is.

A gyerekek születése óta Mirka a korábbinál is több áldozatot hoz, hogy férje a teniszre tudjon koncentrálni, Federer pedig a 18. Grand Slam-győzelme után szívhez szóló vallomással mondott köszönetet neki.

„Mellettem állt már akkor, amikor még egyetlen nagy sikerem sem volt, és nyolcvankilenc címmel később még mindig itt van. Nagyon fontos a számomra, és ezt ő is tudja, én is, sőt mindenki. Boldog vagyok, hogy a feleségem, a legfőbb támogatóm, és mindig megmondja nekem az igazat” – hangoztatta a 2018-as Australian Open-győzelem után.

Egy évvel később ismét a svájci lett Melbourne bajnoka, és megint nem felejtette el, milyen szerepet játszik az életében és sikereiben a felesége.

Mirka támogatása nélkül már régen nem játszanék. Néhány éve nyíltan megbeszéltük, élvezi-e még ezt. Boldog vagyok, hogy így segít, hogy ilyen sokat átvesz tőlem a gyerekekkel kapcsolatban. Nem szeretném, ha két hétnél hosszabb időre bármikor el kellene szakadnom tőlük. Ez az élet Mirka nélkül nem működne.

Kiemelt kép: MATTHEW STOCKMAN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.