Sport

Még nem áll készen a visszatérésre a csókbetegséggel küzdő teniszező

Nem lehet ott a januári ausztrál nyílt teniszbajnokságon a korábbi wimbledoni döntős Sabine Lisicki, aki nem épült még fel a Pfeiffer-féle mirigylázból.

A csókbetegségként vagy mononukleózisként is ismert fertőző betegség szeptemberben döntötte le a németek 30 éves játékosát, aki előtte sem volt már csúcsformában, hiszen 2017-ben térdműtéten esett át, míg 2018-ban lábsérülés hátráltatta.

„Természetesen van a fejemben egy-két olyan verseny, amelyen szeretnék elindulni, de számomra elsődleges, hogy egészségesen léphessek ismét a pályára. Ezért inkább várok még pár hetet, semmint túl korán térjek vissza” – idézte Lisickit a Bild.

Folyamatosan haladok, ahogy az orvosok tanácsolták. Eddig minden rendben ment, Ausztrália határozottan túl korainak tűnik

– tette hozzá az egykori világranglista-12. játékos.

A jelenleg 563. helyen álló teniszező idén mindössze négy főtáblás mérkőzést játszott, legutóbb július végén, Karlsruhéban lépett pályára, akkor az olasz Jasmine Paolinitől kapott ki három szettben.

„Nagyon hiányzik a teniszpálya és a játék, még lobog bennem a tűz, nagy a sportág iránti szenvedélyem. Mindig azt mondom: ha elestél, kelj fel ismét” – nyilatkozta.

Kiemelt fotó: Marvin Guengoer / GES-Sportfoto / dpa Picture-Alliance

Ajánlott videó

Olvasói sztorik