Sport

Milák az ünnepek alatt sem lazít, már az olimpiára készül

Jövőre olimpia, ám karácsonykor még az élsportolók is félreteszik egy időre az eredmények hajszolását. Lassítanak egy kicsit, és lehetőség szerint a családjukkal töltik az ünnepeket, hogy aztán lelkileg is feltöltődve fussanak majd neki a 2020-as évnek. Persze akad olyan klasszis, akinek a súlyára oda kell figyelnie, míg van olyan, aki az ünnepek alatt sem áll le az edzéssel – derült ki több vb-érmes úszó és dzsúdós DIGI Sportnak adott nyilatkozatából.

Milák Kristófnak remek éve volt, de jövőre az olimpián még nagyobbat dobhat, talán ez az oka, hogy az ünnepek alatt is edzeni fog.

Szeretném tartani a formámat, nem szeretnék annyira eltunyulni, de megmaradok napi egy edzésnél, és majd 27-én kezdem el az olimpiai felkészülést. Közben próbálok az év végi rendezvényeken részt venni, az ismerősökkel, barátokkal találkozni. Mivel kicsit több időm lesz, próbálok felszabadult lenni, jól érezni magam

– nyilatkozta a Sport24-nek a világbajnok úszó.

„Az elmúlt hetekben maximum két napot voltam otthon egyhuzamban, úgyhogy már nagyon hiányzik, hogy otthon egy kicsit üljek, és ne legyen semmi dolgom” – mondta Kapás Boglárka, aki szintén világbajnoki címet nyert idén. „Végre ebben a szünetben, a karácsonytól Szilveszterig tartó egy hétben lesz rá lehetőségem, hogy kipihenjem magam, a családommal, a szeretteimmel legyek. Ez már nagyon hiányzik nekem, nagyon várom már. A Szilvesztert sose tudjuk, mindig azt tervezzük, hogy most megtervezzük, és aztán nem lesz belőle semmi, szóval mindig aznap dől el, hogy akkor végül hová megyünk. Ez valószínűleg idén is így lesz.”

Rasovszky Kristófnak szintúgy pazar éve volt, hosszútávúszó kiválóságunk világbajnok lett, és kijutott az olimpiára. De valamire azért oda kell figyelnie.

Vigyáznom kell majd azért a súlyomra, most egy kicsit pluszban vagyok a versenysúlyomhoz képest, úgyhogy meg kell próbálnom kevesebbet enni, mint amennyit szoktam karácsonykor. Aztán minél több családdal töltött idővel fog a karácsony és aztán az újév is telni. Hogy aztán január elejétől belekezdhessünk a felkészülésbe, és az edzőtáborok, versenyek váltakozásával viszonylag keveset legyek itthon.

A vb-bronzérmes dzsúdós Karakas Hedvig számára a feltöltődésen lesz a hangsúly. „Mindenképpen egy picit pihenni és feltöltődni szeretnék a barátokkal, a családdal kicsit kikapcsolódni, és mindenképpen aktívan szeretnék pihenni. Tavaly Szilveszterkor egy wellnesshotelben voltunk, ami inkább a kikapcsolódásról szólt. Én nem vagyok az a bulis típus, nem is nagyon fér bele Szilveszterkor, főleg, ha januárban versenyzek. Nekem most bőven elég az, hogy itthon vagyok Magyarországon, és tudok olyan dolgokkal foglalkozni, ami kicsit más, mint a dzsúdó és az edzés.”

Tóth Krisztián a családjára, a gyerekére koncentrál az ünnepek alatt. „Vidéken leszünk, a nagyszülőknél, természetesen a menyasszonyom szüleinél és Budapesten is maradunk egy kicsit az én szüleimnél is. Rengeteg pihenés, sok játék, minél több együttlét – erről fognak szólni az ünnepek. Jó azt látni, hogy a gyerekem egyre többet érez a külvilágból, és visszajelez, hogy mi tetszik és mi nem tetszik neki. Napról napra változik, ez nagyon nagy dolog, nagyon nagy csoda, úgyhogy nagyon boldog vagyok” – mosolyodott el a vb-ezüstérmes dzsúdós.

Kiemelt kép: Maddie Meyer/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik