Sport

Putyin szerint a józan ésszel ellentétes a WADA határozata

Ellentétes a józan ésszel, jogellenes és politikai színezetű a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA) az a döntése, amelynek értelmében az orosz sportolók nemzeti válogatottként négy évig nem vehetnek majd részt a jelentős nemzetközi versenyeken, így az olimpiákon sem – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki moszkvai évértékelő sajtóértekezletén.

„Ami a WADA döntését illeti, nos, az nem egyeztethető össze a józan ésszel és a joggal. Ami a doppingot illeti, azzal kapcsolatban az a döntés született, hogy a sportolóink semleges zászló alatt vegyenek részt az olimpián, most pedig ugyanazért még egyszer ugyanaz az elmarasztaló ítélet született” – jelentette ki Putyin.

Ilyesmi a világ egyetlen jogrendjében, az emberiség történetében egyszer sem fordult elő és remélem, hogy nem is fog

– tette hozzá.

A WADA végrehajtó bizottsága december 9-én négy évre eltiltotta Oroszországot egyebek között az olimpiai és világbajnoki részvételtől, valamint a jelentősebb nemzetközi versenyek rendezésétől, mivel bizonyítottnak látta, hogy manipulálták az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) moszkvai laboratóriumának eredményeit. Ezáltal többek között a jövő évi tokiói olimpián, illetve a 2022-es katari labdarúgó-vb-n sem szerepelhetnek orosz színekben sportolók. Ugyanakkor azok, akik bizonyítani tudják, hogy tisztán készülnek, semlegesként ott lehetnek a nagy versenyeken. A jövő évi – részben oroszországi rendezésű – futball Euróba-bajnokságot nem érinti a mostani szankció.

A döntés bejelentése után Putyin azt mondta: mivel a WADA-nak az Orosz Olimpiai Bizottsággal szemben nincsen kifogása, a döntése ellentétes az Olimpiai Chartával és Oroszországnak a saját lobogó alatt kell szerepelnie. Kijelentette, hogy Moszkvának ezért minden alapja megvan arra, hogy a lausanne-i nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) forduljon. Ezután a RUSADA legutóbbi ülésén döntés született arról, hogy Oroszország a CAS-nál fellebbez a WADA ítélete ellen.

Az ügyet a moszkvai doppingellenőrző laboratórium – hosszas huzavona után – januárban átadott adatbázisának átvizsgálása után robbantotta ki a WADA.

A labor működését és a RUSADA-t 2015 végén függesztették fel, miután a WADA az év novemberében nyilvánosságra hozta illetékes bizottságának vizsgálati jelentését, amely megállapította, hogy Oroszországban átfogó doppingolás zajlott. Egy évvel később a WADA által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy Oroszországban a doppingot állami támogatással, rendszerszintűen alkalmazták.

A jelentés szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között harminc sportágban mintegy ezer sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.

Az orosz sportolók a 2016-os riói olimpián még elkerülték a teljes kizárást, a 2018-as phjongcshangi téli játékokról ugyanakkor már kitiltották Oroszországot, és sportolóinak külön engedélyt kellett kérniük a szerepléshez. Aki ezt megkapta, csak semlegesként vehetett részt a versenyeken.

Kiemelt fotó: SHAMIL ZHUMATOV / POOL / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik