Az ENSZ Közgyűlése ígéretet tett az olimpiai béke betartatására a jövő nyári olimpiai játékok idejére.
A javaslatot, amelynek célja „egy békésebb és jobb világ felépítése a sporton és az olimpiai eszmén keresztül”, a 193 ENSZ-tagállam közül 186 támogatta – írta beszámolójában honlapján a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB).
Az olimpiai békéről Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke tartott beszédet New Yorkban, megköszönve a tagállamoknak támogatásukat. Megítélése szerint a döntés erősíteni fogja a 2020-as tokiói olimpiát, a játékokat pedig ismét a béke nemzetközi szimbólumává emeli.
Az olimpiai játékok az egyetlen esemény napjainkban, amely az egész világot egy békés verseny keretei között egyesíti
– jelentette ki az olimpiai bajnok korábbi vívó.
„Törékeny világunkban közös értékeinknek és alapelveinknek számos kihívással kell szembenézniük, nemcsak a nemzetközi közösségünkben, de a sportban is. A NOB teljesen elkötelezett az érvek és értékek tiszteletteljes képviselete és erősítése mellett a jog, a szolidaritás és a politikai semlegesség területén is. De a mi elköteleződésünk nem elég. Az önök támogatásától, a kormányzatoktól függ a küldetésünk és a semlegességünk. Éppen ezért vagyunk annyira hálásak az olimpiai fegyverszünet ígéretéért” – mondta Thomas Bach.
Az olimpiai fegyverszünet hét nappal a játékok megnyitója előtt lép érvénybe, és hét nappal a paralimpia lezárása után ér véget.
Az eskü újabb bizonyítéka annak, hogy az olyan olimpiai értékek, mint a béke, a szolidaritás és a tisztelet ugyanolyan fontos szerepet töltenek be világunkban, mint 3000 évvel ezelőtt, az első görög olimpiák idején – olvasható a MOB honlapján.
Kiemelt fotó: LOUISA GOULIAMAKI / AFP