Sport

Ha kell, Kim Rasmussen az ügyvédekkel támad vissza

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Nemzetközi Kézilabda-szövetség azonnali hatállyal eltiltotta a magyar válogatott szövetségi kapitányát, Kim Rasmussent minden nemzeti és nemzetközi tevékenységtől.

Azonnali hatállyal eltiltotta Kim Rasmussent az IHF
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség a Románia elleni vb-meccset követő sajtótájékoztató miatt döntött így.

A dán szakember bűne az volt, hogy a Románia elleni sorsdöntő csoportmeccs után káromkodva szidta a bírókat, a skandináv pedig személyes támadásnak érezte a történteket. A dán TV2 megkereste az ügyben Rasmussent, aki készségesen elmondta saját szemszögéből, mi is történt.

Tíz másodpercre elszállt az agyam. Annyi minden forgott kockán a harcban és a végjáték teljes káosz volt. Feltettek a küzdelmünk után egy kérdést, ami betalált és egészen sokként éltem meg. Nem is emlékszem a kérdésre, csak arra, hogy azt feleltem, jól kicsesztek velem. Ezt nem szabadott volna és soha többé nem fordul elő, hogy így elboruljon az agyam. Hibáztam, amit nagyon sajnálok. Bocsánatot kérek az IHF-től és főleg a s magyar szövetségtől, sőt a delegátustól is. Mindannyian emberek vagyunk, akik hatalmas nyomás alatt dolgoztak a vébén

– idézik a magyarok kapitányát a TV2 interjújában.

A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, mivel az IHF döntésében nem szerepel, hogy mennyi időre szól az eltiltás, sőt ezt Rasmussen sem tudja. Bár az eljárás még folyamatban van, a dán edző a legrosszabtól tart. Rasmussen viszont szerint ez így nem szabályos, ráadásul március 20-22. között olimpiai kvalifikációs tornát játszik a magyar csapat.

Az ügyvédek megvizsgálják, hogy szabályos-e így az eltiltás, de ez még nem jelent semmit, csupán átvesszük a lehetséges lépéseket. Nagyon félek tőle, hogy igazságtalan döntés fog születni.

A magyar csapat ellenfele az olimpiai szereplésért Kína, Szerbia a a világbajnoki bronzérmes, vagyis Norvégia, vagy Oroszország lesz. A négyes első két helyezettje jut tovább.

Kiemelt kép: SEBASTIEN BOZON / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik