Sport

A KO-vereség után sorra kapja a pofonokat a román kézikapitány

A női kézilabda-válogatott gyenge világbajnoki szereplése nem csupán Magyarországon, de Romániában is komoly indulatokat kavart, a román szakma kikelt Tomas Ryde ellen, aki egy Japán elleni 17 gólos vereséggel (!) csupán a 12. helyre vezette a csapatot.

A 37-20-as vereséget követően Tomas Ryde azt mondta, gyengébb, fáradtsággal és sérülésekkel bajlódó kerettel utazott el a vébére. „Hogy bűnösnek tartom-e magam? Ha valamit rosszul csináltam, akkor igen. Elismerem, hogy talán túl sokat játszattam a 7 a 6 elleni felállást. De a játékosok is hibáztak. Nem ez a fontos, hanem az, hogy hogyan tudjuk mindezt orvosolni.”

Azt mondta, úgy érzi magát, mint aki térdre esett, de van elég ereje ahhoz, hogy újra felkeljen. „Már kidolgoztam egy első stratégiát a márciusi olimpiai selejtezőre. Meglátjuk, milyen döntést hoznak a doppingolással vádolt brassói játékosok esetében, javítanunk kell az erőnlétünkön, egyeztetnünk kell a hazai edzőkkel.”

Külön köszönetet mondott az utolsó pillanatban beugrott játékosoknak, és Cristina Neagunak, aki 11 hónap kihagyás után, szinte edzés nélkül is vállalta a szereplést.

Nélküle még a 12. helyet sem értük volna el

– mondta.

Tadici: Ki hozta ezt a Rydét?

Az ellenzék szószólója a szókimondásáról és mérkőzés közbeni üvöltözéséről is ismert Gheorghe Tadici, aki kijelentette, nem tekinti már kapitánynak Rydét, és ugyan ő maga már nem vállalná el a kapitányi posztot, vannak hazai jelöltjei.

A 67 éves szakember fenntartja magának a jogot, hogy véleményt alkothasson, hivatkozva elsősorban arra, hogy az elmúlt 20 évben ő volt az a román edző, aki igazi sikereket ért el. A válogatottal 2005-ben világbajnoki ezüstérmet szerző, két évvel később a vb-4. helyen záró Tadici a Gazeta Sporturilornak azt mondta, követeli mindazok lemondását, akik a legutóbbi olimpiai ciklus stratégiáját kidolgozták.

Az elmúlt időszakban nem a technikai bizottság jelölte ki a szövetségi kapitányokat, az igazgatótanács tagjait meg sem kérdezték, amikor Ambros Martint vagy Tomas Rydét kinevezték. Több százezer eurót költöttek a fizetésekre feleslegesen

– mondta.

Szerinte a román szövetség elnöke, Alexandru Dedu egyedül hozta meg ezeket a döntéseket. „Ki hozta ezt a Rydét? Olyan edzőre van szükségünk, aki az időkéréseknél vizet kortyolgat és arra vár, hogy a játékosok felrázzák magukat?”

Állítja, hogy csak egy román edző képes kimozdítani a holtpontról a csapatot. „Egy román szakember a lelkét beleteszi abba, amit csinál. Érzi, mit jelent, amikor megszólal a himnusz. A külföldi csak felmarkolja a pénzt és távozik. Ryde, a riói olimpia után úgy lépett le, hogy meg sem magyarázta, mi történt Brazíliában. Ezek után képesek voltak ismét visszahozni – tette hozzá Tadici.

Arra a kérdésre, hogy elfogadná-e a szövetség esetleges felkérését, kategorikus nemmel felelt.

Az én időm lejár! De három edzőt is tudnék javasolni, az eredményeik alapján Aurelian Rosca, Florentin Pera és Bogdan Burcea is alkalmas lenne a feladatra. Sürgősen el kell készíteni egy rövid távú stratégiát, ki kell jutni a selejtezőről az olimpiára, majd komoly elemzéssel és újabb stratégiával fel kell készülni a következő négy évre!”

Nem bízhatnak csak Neaguban

Szintén megszólalt a 335-szörös válogatott Mariana Tirca, aki úgy fogalmazott, nagyon nehéz időszak előtt áll a válogatott.

„Kezdettől fogva nem értettem egyet azzal, hogy Ryde legyen a szövetségi kapitány. Aki nálunk dolgozik, illene tiszteletben tartania az embereket, a lehető leggyorsabban meg kellene tanulnia annak az országnak a nyelvét, ahol dolgozik. De azt is szeretném megkérdezni, hogy akár Ambros Martin, akár Tomay Ryde jelen voltak-e valaha az hazai bajnokság döntőin, utánpótlás-eseményein? Helyes a kiválasztás? Figyelemmel kísérik azokat a játékosokat, akikkel később számolni akarnak?” – nyilatkozta a ProSport.ro portálnak.

Cristina Neagu 11 hónap kihagyás után is vállalta a vb-szereplést (Fotó: Facebook/FRH – Federatia Romana de Handbal)

Azt mondta, nagyon tiszteli Cristina Neagut, de meg kell érteni, hogy egy játékosra nem lehet válogatottat építeni.

Cristina hatalmas játékos, de nem bízhatunk csak benne. Eltelt úgy egy év a sérülése óta, hogy nem is történt kísérlet a pótlására. Pedig mindenki tisztában volt azzal, hogy ezen a világbajnokságon nem lesz képes százszázalékos teljesítményre

– tette hozzá.

Kiemelt fotó: Charly TRIBALLEAU / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik