Sport

A svéd-német meccsen múlik a magyar kéziválogatott olimpiája

Korábban a témában:

Nem nagyon emlékszünk olyanra, hogy egy magyar csapat jól jött ki abból, ha másoktól függött a sorsa. Márpedig a női kézilabda-világbajnokságon most ez volt a helyzet, mivel a magyar válogatott csak a 14. helyen végzett, így szurkolnunk kellett, hogy a középdöntős csoportokban számunkra kedvezően alakuljanak az eredmények.

Pálinger: Nemzetközi szinten nem sokat jelent, ha valaki itthon tucatszámra dobálja a gólokat
A szövetség alelnöke szerint nem volt reális elvárás, hogy az első hétben végezzen a csapa a vébén.

A hollandok megtették a magukét a középdöntő utolsó fordulójában azzal, hogy simán, hét góllal verték Dél-Koreát, de ez még nem volt elég, a svédeknek is drukkolnunk kellett Montenegró ellen, amely eggyel győzött le minket a csoportban.

A skandinávok 9-6-ra vezettek az első félidő kétharmadánál, de tudjuk jól, a kézilabdában ez nem nagy előny, a félidőben már döntetlen volt az állás (12-12).

A második felvonást Montenegró kezdte jobban, a 37. percben már ők vezettek hárommal, és a svédek csak 17-16-nál tudtak csak egy gólra visszajönni. A svédek három hétméterest is elrontottak, az egész második félidőben ihletett formában védő Batinovic megbabonázta őket.

A 26-23-as montenegrói győzelem azt jelenti, hogy a svédek a csoport negyedik helyén zártak, így a 7. helyért játszanak a németek ellen.

Ha ott a svédek győznek, akkor a magyar csapat mehet az olimpiai selejtezőre. A gond csak az, hogy a magyar idő szerint pénteken hajnalban esedékes meccsen a svédeknek nem kell megszakadniuk, mivel biztosan ott lesznek az olimpiai selejtezőn, míg a németeknek ez az egyetlen lehetőségük, ez pedig nem sok jót ígér.

Az is eldőlt, hogy a döntőért norvég-spanyol és orosz-holland találkozókat vívnak.

Eredmények, középdöntő, 3. forduló:

1 csoport:
Norvégia – Németország 32–29 (17–16)
Hollandia – Dél-Korea 40–33 (23–16)
Szerbia – Dánia 26–26 (14–11)

A végeredmény: 1. Norvégia 8 pont, 2. Hollandia 6, 3. Szerbia 5., 4. Németország 5, 5. Dánia 4, 6. Koreai Köztársaság 2

2. csoport:
Montenegró – Svédország 26-23 (12-12)
Japán – Románia 37-20 (18-8)
Oroszország – Spanyolország 36-26 (16-12)

 

A végeredmény: 1. Oroszország 10 pont, 2. Spanyolország 7, 3. Montenegró 6, 4. Svédország 5, 5. Japán 2, 6. Románia 0
A csoportok első két helyezettje jutott az elődöntőbe. Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorolt.

 

A további program, december 13., péntek:
a 7. helyért:
Svédország – Németország 3.30

 

az 5. helyért:
Szerbia – Montenegró 6.30

 

elődöntők:
Norvégia – Spanyolország 9.30
Oroszország – Hollandia 12.30

 

december 15., vasárnap:
a 3. helyért 9.30
döntő 12.30

Kiemelt kép: Kovács Anikó

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.