Sport

Liu Shaolin Sanyinak ölébe hullott a győzelem

A szombati után a vasárnapi 500 méteres versenyt is megnyerte Liu Shaolin Sándor a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának sanghaji állomásán, míg öccse, Liu Shaoang ezúttal 1000 méteren szerzett ezüstérmet, ahogy az olimpiai és Európa-bajnok férfi váltó is második lett.

Az FTC 24 éves olimpiai bajnoka a papírformának megfelelően magabiztosan menetelt a fináléig, ott azonban ismét az egy nappal ezelőtti bravúrját kellett végrehajtania, azaz a 4-es, legkülső pályáról kellett nyernie. A táv elején a kanadai Steven Dubois haladt az élen, de egy alkalommal kisodródott, így minden riválisa megelőzte.

A hajrában a dél-koreai Li Dzsune Szeo és a kazah Abzal Azsgalijev csatázott az első helyért, azonban az utolsó kanyar kijáratánál kissé összeakadtak, így nevető harmadikként Liu Shaolin ölébe hullott a győzelem, aki diadalával már óriási fölénnyel vezeti a sprintszám vk-pontversenyét, melyen Liu Shaoang harmadik maradt. A másik két magyar induló, Varnyú Alex és Oláh Bence a pénteki selejtezőben búcsúzott, előbbi 23., utóbbi 36. lett.

A nők ugyanezen versenyében legjobb magyarként Jászapáti Petra a negyeddöntőig jutott és 17. helyen zárt, Sziliczei-Német Rebeka és az ausztrál születésű Lockett Deanna már a pénteki selejtezőben kiesett. A fináléban a kínai Fan diadalmaskodott.

Az 1000 méteres távon a váltóval szintén olimpiai bajnok Liu Shaoang testvéréhez hasonlóan gond nélkül menetelt a döntőig. Az ötfős fináléban sokáig a negyedik helyen korcsolyázott, aztán a hajrában előbb a szintén ötkarikás aranyérmes és nyáron a magyar csapattal készülő orosz Szemjon Jelisztratovot, majd a dél-koreai Park Dzsi Vont előzte meg, arra viszont már nem maradt ideje, hogy az élen korcsolyázó kínai Hant is maga mögé utasítsa, így második lett. Az amerikai születésű Krueger Cole számára a selejtező jelentette a végállomást, 30. lett. A 21 éves Liu Shaoang jó szereplésével feljött az ötödik pozícióba a szám vk-pontversenyében.

A nőknél Kónya Zsófia és Bácskai Sára Luca is negyeddöntőig jutott, előbbi 12., utóbbi 13. helyen zárt, a győzelmet a szám olimpiai és világbajnoka, a holland Suzanne Schulting szerezte meg.

A vk-címvédő és világcsúcstartó 5000 méteres férfi váltó Liu Shaolin, Liu Shaoang, Oláh, Krueger összeállításban a táv kétharmadáig többnyire a második pozícióban korcsolyázott, aztán visszacsúszott a harmadik helyre. A staféta utolsó embereként Liu Shaoang visszaelőzte dél-koreai riválisát, de az oroszok befejező versenyzőjét már nem tudta utolérni. A magyar négyes a vk-pontversenyben egy pozíciót javítva immár harmadik. A 3000 méteres női váltóversenyt a vk-éllovas Kanada nyerte, a magyarokat a szombati elődöntőben kizárták.

A magyarok sorozatban a 26. vk-állomásról távoztak éremmel, a mostani szezon negyedik, kínai viadalán két-két arany és ezüst mellett egy bronzot gyűjtöttek. A hat állomásból álló sorozat februárban Drezdában folytatódik, előtte a magyar csapat még a hazai rendezésű, debreceni Európa-bajnokságon szerepel január 24. és 26. között.

(Kiemelt kép:  Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség/facebook)

Rövidpályás gyorskorcsolya, világkupa, Sanghaj

Férfiak, 500 méter
1, Liu Shaolin Sándor 40.722
2, Li Dzsun Szeo (dél-koreai) 40.904
3, Steven Dubois (kanadai) 41.289

Férfiak, 1000 méter
1, Han Tien-jü (kínai) 1:28.351
2, Liu Shaoang 1:28.369
3, Pak Dzsi Von (dél-koreai) 1:28.902

Férfiak, Váltó (5000 méter)
1, Oroszország 7:05.316
2, Magyarország (Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Krueger Cole, Oláh Bence, Varnyú Alex) 7:05.452
3, Dél-Korea 7:05.704

Ajánlott videó

Olvasói sztorik