Sport

Jövőre akár a Girón is rajthoz állhat a magyar kerekes

Peák Barnabás után Valter Attila is World Tour-istállóban szerepelhet az országúti kerékpárosok 2020-as idényében, mivel a CCC felhívta a nagy csapatához.

A lengyel székhelyű együttes honlapjának hétfői bejelentése azt is jelenti, hogy a 21 éves kerekes a többi kiemelt viadalhoz hasonlóan akár a Giro d’Italián is rajthoz állhat, amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezik jövőre.

Akár a háromhetes Girót is végigtekerné a magyar tehetség
Valter Attila kimagasló szezont futott, kipróbálná magát felsőbb kategóriában is.

Valter Attilában óriási potenciál van, ezért megkapja a lehetőséget a CCC nagy csapatában, ahol tovább fejlődhet. Fiatal kora és tapasztalatlansága ellenére már megmutatta képességeit az U23-as korosztályban, így hisszük, hogy nagy karrier előtt áll

– mondta a magyar versenyzőről Jim Ochowicz csapatvezető, aki azt reméli, a döntéssel felgyorsítják fejlődését.

A sportvezető elmondta, kiváltképpen örülnek annak, hogy magyar versenyzőt is soraiban tudhat a csapat egy olyan különleges évben, mint amikor az olaszországi háromhetes viadal éppen Magyarországon veszi majd kezdetét.

„Természetesen az álmom vált valóra. Mindössze egyetlen szezon után a legnagyobbakhoz kerülni felettébb boldoggá és motiválttá tesz, mert azt jelenti, gyorsan megtettem a szükséges lépést a fejlődésemben” – mondta Valter, aki kiemelte: olyan versenyzőktől tanulhat csapattársként, mint az olimpiai bajnok belga Greg Van Avermaet, a tavaly Európa-bajnok, idén pedig világbajnoki ezüstérmes olasz Matteo Trentin, vagy éppen az orosz Ilnur Zakarin, aki 2017-ben harmadik lett a Vueltán.

Valter idén azzal hívta fel magára a figyelmet a CCC Developmentnél, hogy a fiatalok Tourján, a Tour de l’Avenir elnevezésű viadalon szakaszt nyert, míg a fiatalok egynapos lombardiai körversenyén negyedik lett.

Amíg az elmúlt nyolc évben egyetlen magyar sem tekert a legmagasabb szinten, addig jövőre Valter a CCC, míg Peák a Mitchelton-Scott versenyzője lesz. Ezelőtt Szeghalmi Bálint 2011-ben a Lampre színeiben versenyzett a legjobbak között.

A jövő évi, 103. Giro d’Italia első három szakaszát rendezik Magyarországon május 9. és 11. között, mielőtt Olaszországban folytatja útját a mezőny. Az első etap egy 8,6 kilométeres budapesti időfutam lesz, majd Budapest–Győr és Székesfehérvár–Nagykanizsa szakaszokra kerül sor. Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette.

Kiemelt fotó: cccteam.eu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik