Nagyon súlyos sérülést szenvedett a brit gyephokis, Sam Ward. A brit csapat november 3-án, Malajzia ellen nyert az olimpiai kvalifikációs tornán, amikor a játékost az arcán találta el a labda. Tíz nappal az eset után műtötték meg, hogy törött arccsontját rendbe hozzák, ezután pár fotót feltöltött az Instagramra:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ward a Guardiannek nyilatkozott állapotáról, azt mondta, hogy a bal szemére nem lát. Beszélt már több specialistával is, azt a választ kapta, hogy olyan komoly sérülést szenvedett a retinája, ami részben gyógyíthatatlan. Ugyanakkor van rá esély, hogy visszanyerje a látását, de ha sikerül is, hosszú folyamat lesz. Így sem tesz le azonban arról, hogy ott legyen majd a tokiói olimpián.
Hogy mikor játszhatok ismét, azt tényleg az idő fogja eldönteni. Ez egy keserű pirula, amit le kell nyeljek, de, ahogy az emberek ismerhetnek, nem vagyok az a könnyen feladó típus, mindent megteszek azért, hogy beválogassanak majd a tokiói keretbe.
A 28 éves támadó bronzérmes volt az Európa-bajnokságon és a Nemzetközösségi Játékokon is az angol válogatottal.
Kiemelt kép: Alex Pantling/Getty Images