Sport

Szilágyi szerint Tusup miatt nem engedik indulni az Eb-n

Hét és fél éve a londoni olimpiai szereplést kudarcként élte meg Szilágyi Liliána, aki akkor egy sarokban zokogott és csak egy ember ment oda hozzá megvigasztalni.

Shane Tusup volt az egyetlen, aki abban a helyzetben erőt öntött belém a szavaival. Azt mondta, hogy hatalmas teljesítmény, hogy tizenöt évesen indulhattam az olimpián, ne is merészeljek szomorú lenni. Ezt a néhány percet sokáig hordoztam magamban, de nem tartottuk a kapcsolatot. Persze, figyeltem a munkáját, láttam az eredményeit, a júliusi világbajnokság után pedig véletlenül akadtam rá az interneten egy beszédére. Legalább ötször meghallgattam – egyből azt éreztem, ez az, amit keresek, amit én is képviselni akarok” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak.

Bírhatja-e Szilágyi Liliána a brutális Tusup-tempót?
Az úszók kapitányának, Sós Csabának kételyei vannak az ifjúsági olimpiai bajnok Szilágyi edzőválasztásával kapcsolatban. A páros tagjai mindketten hasonlóan szenvedélyes karakterek, ami veszélyes lehet, ráadásul az idő is szorítja őket.

A 2014-es nankingi ifjúsági olimpia kétszeres bajnoka, a 2016-os londoni Eb-n 200 pillangón ezüstérmet szerző úszó a sportnapilapnak azt mondta, a nyáron úgy érezte, elfáradt, és az élet más területén kell megpróbálnia kiteljesedni.

Október elején aztán jött a nagy bejelentés, Bujdosó Zsombor és Földházi Dávid után Szilágyi is Tusuppal szeretne felkészülni a tokiói olimpiára.

Shane mellett az első pillanattól kezdve azt érzem, hogy a helyemen vagyok. Nem egy felsőbb erőnek kell behódolnom az edzéseken, nem mechanikusan, tudattalanul csinálom a feladatokat, hanem kommunikálunk.

„Nyitott a gondolataimra, az érzéseimre – egy sportolónak fontos, hogy visszajelzéseket adhasson az edzőjének, ahogyan az is, hogy a tréner be is fogadja őket, hiszen például ennek alapján lehet edzéstervet is írni. Korábban nem volt ilyesmiben részem, nemigen magyarázta el nekem senki, mit és miért kell csinálnom. Most igen, mi több, bele is szólhatok a közös munkába.”

Az, hogy mindketten temperamentumosak nem baj, hiszen közös a cél, és mindketten alázatosak, ez az, ami segít.

Szilágyi elárulta, hogy szeretett volna részt venni a december 4-8-a közötti glasgow-i rövid pályás Európa-bajnokságon, de nem került be a keretbe.

Szerettem volna indulni az Eb-n, az elmúlt hetek eredményei azt mutatták, hogy érmet, érmeket hozhattunk volna haza, de úgy érzem, mások azt gondolták, megakadályozzák ezt pusztán azért, mert Shane az edzőm

– nyilatkozta.

Kiemelt fotó: ALEXANDER NEMENOV / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik