Sport

Pánikbetegség, alkoholizmus és kokain – vallott a svéd kézikapus

Korábban a témában:

A HK Malmö BL-győztes játékosát, Dan Beutlert májusban tiltották el 15 hónapra, 2020 júniusáig minden kézilabdával kapcsolatos tevékenységtől.

Kokainnal bukott meg a BL-győztes kézikapus
És ez egyben a pályafutása végét is jelentheti.

A daniasport.hu kiszúrta, hogy a kapus nyilatkozott is az esetről, egyúttal bocsánatot is kért a GOG Gudme vezetésétől, mivel a jelenlegi szezonban a dán klubot erősítette volna.

Amikor este a gyerekek lefeküdtek, kimentem a kutyával sétálni, és a garázsban felszívtam az adagom. Napközben sokat dolgoztam, de estére az agyam teljesen elfáradt. A feleségemmel is alig tudtam beszélni. Hamburgban és Flensburgban szinte minden edzés után sör volt az öltözőben. Aztán körülbelül három éve jött a fordulópont. A különböző kihágásokért büntetőpontokat kaptunk, négy pontnál már figyelmeztettek, 16-nál elvették a jogosítványod. Nekem 128 pontom volt, szerintem ez azóta is tartományi rekord Schleswig-Holsteinben.

– idézi a portál a svéd Aftonbladetnek adott interjúból a kapust.

Beutler súlyos pánikbetegségben szenved, emiatt szokott rá a kokainra. A doppingvizsgálat után közvetlenül vizsgálatra ment, amely kiderítette, hogy egy neurológiai természetű veleszületett vagy fejlődési rendellenesség miatt ADHD-s, azaz figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban szenved. Annak is a súlyosabbkombinált típusú változatában, amikor a figyelemzavar, valamint hiperaktivitás mellett impulzivitás is jellemzi.

„A pszichológusom elmagyarázta, hogy az ADHD-s emberek agyában kémiai reakció következik be, amely miatt a gondolataim fogaskerekei hirtelen bekattannak. Most visszatekintve megrémültem, hogy milyen gyorsan megváltozott minden. Szerintem egyenesen a pokolba tartottam, meggyőződésem, hogy tragikusan ért volna véget az életem. Nagy árat kellett fizetnem azért, hogy elveszítem azt a sportot, amelyet nagyon szeretek, ahol vagyok valaki, és ahol megtalálom az erőm. Októberben 42 éves leszek, de remélem, hogy kézilabdázhatok még valaha.”

Beutler élete azonban helyes irányba került, a kokain és az alkoholizálás már a múlté. A legjobban pedig az bántja az egészben, hogy eltiltása miatt a lánya csapatát sem edzheti. Emellett arra készül, hogy könyvet írjon a beteségéről, ezzel is felhívva a figyelmet az ADHD-ra.

Kiemelt kép: Stuart Franklin/Bongarts/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.