Sport

Tolvanen kapitány a vártnál többet kapott fiatal hokisaitól

A magyar férfi jégkorong-válogatott 2-0-ra legyőzte a házigazda lengyel együttest vasárnap a gdanski felkészülési torna utolsó fordulójában.

Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány együttese – a hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint – a zárónapon három kulcsemberét is nélkülözte: Galló Vilmos és Sebők Balázs klubjuk kérésének megfelelően már szombat este visszautazott Finnországba, Stipsicz Bence pedig pihenőt kapott.

A magyar válogatott veszélyesebb volt kapura, mint ellenfele, és a 19. percben Nagy Krisztián révén megérdemelten jutott vezetéshez. A lendület a második harmad közepéig tartott ki, majd a lengyelek vették az irányítást. A magyarok azonban – élükön Adorján Attila kapussal – eredményesen védekeztek, olykor pedig a szerencse sem pártolt el tőlük. Az utolsó percben Terbócs István használta ki, hogy a lengyelek lehozták a kapusukat (2-0).

A szövetség honlapja szerint Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány ezen a tornán sokkal többet kapott a fiatal csapatától, mint amit várt.

A jövő évi ljubljanai divízió I/A világbajnokságra április 24. és 30. között kerül sor. A magyar válogatott ellenfele a házigazda szlovénok mellett a dél-koreai, az osztrák, a francia és a román csapat lesz. Az első két helyezett jut fel a 16 csapatos elitmezőnybe, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.

Négy Nemzet Torna, 3. forduló

Magyarország – Lengyelország 2-0 (1-0, 0-0, 1-0)
a magyar gólszerzők: Nagy K. (19.), Terbócs (60.)

 

Korábbi eredmények
Olaszország – Magyarország 4-3 (1-1, 0-1, 2-1, 1-0) – hosszabbítás után
Magyarország – Japán 3-2 (0-2, 0-0, 3-0)

Kiemelt fotó: Facebook/Magyar Jégkorong

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik