Sport

A torna élő legendája 45 évesen szerepel majd az olimpián

A nyolcadik olimpiájára készülhet az üzbég tornász, Okszana Csuszovityina, miután kvótát szerzett stuttgarti világbajnokságon. A 44 éves sportoló az egyéni összetett selejtezőjében mindössze a 87. helyen végzett, ám a sportág bonyolult kvalifikációs rendszere révén a kvóták újraelosztásánál a fel nem használt indulási jogok egyikét megkapja majd a szerenkénti döntők után.

Ő lesz a 11. sportoló, aki nyolc olimpián versenyezhet, és a tizedik, aki ezt nyári ötkarikás játékokon teheti meg, de a tornászok között már a hét részvételével is csúcstartó.

Az örökrangsort a kanadai díjugrató, Ian Millar vezeti (10) a szovjet, majd lett színekben szerepelt sportlövő, Afanasijs Kuzmins és az osztrák vitorlázó, Hubert Raudaschl (9-9) előtt.

Senki sem tudja, hány éves valójában, mert úgy tűnik, hogy szinte az összes olimpián ott volt

– mondta róla Shawn Johnson amerikai tornász.

Az ugrás-specialista Csuszovityina 16 évesen világbajnoki címet nyert, 17 évesen már olimpiát is, de 33 évesen is Európa-bajnoki aranyat és olimpiai ezüstöt ért el. Korábban a Független Államok Közösségét (1992), Üzbegisztánt (1996, 2000, 2004, 2016), Németországot (2008, 2012) képviselte az olimpián. Barcelonában a csapatversenyben arany-, Pekingben ugrásban ezüstérmes lett.

Csuszovityina már többször visszavonult rövidebb időre, de a szíve mindig visszahúzta a tornához. Az üzbég tornász szerint a hosszú, boldog élet és sportkarrier titka az, hogy teljes életet élhet, vagyis nem tölti minden idejét edzéssel, hanem egyéb elfoglaltságokkal és felkérésekkel is foglalkozott – nem mellesleg a hároméves korában leukémiával diagnosztizált fiát is felnevelte.

Az idők közben újra üzbég színeke képviselő tornász Tokióban már 45 évesen fogja fölvenni a versenyt tizenéves lányokkal. A világon elsőként nyolcadik olimpiájára kijutva. Nem túlzás azt állítani, hogy ő a torna élő legendája.

Kiemelt kép: Sport/NurPhoto via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik