Sport

Nem tudta megismételni a Barca elleni bravúrt a Szeged

Nem akármilyen sorozat harmadik állomásához érkezett a Szeged férfi kézilabdacsapata, amely a Barcelona és a PSG után a Flensburg ellen lépett pályára a Bajnokok Ligájában.

A magyar ezüstérmes előbb 31-28-ra legyőzte a legutóbbi BL-3. spanyolokat, majd a múlt héten 30-25-ös vereséget szenvedett Párizsban. Így jött el a még hibátlan Flensburg elleni csata – a Szeged bízott a tavalyi meccsben, amikor 30-28-ra sikerült nyerni otthon a németek ellen.

„Ütnek-vernek, olyan érzés volt, mintha vágóhídra jöttünk volna"
Megszólalt az egyik szegedi kézilabdázó a szerdai feszült hangulatú meccs kapcsán.

A sérült Alen Blazevicet és Stefán Sigurmannssont leszámítva mindenki Juan Carlos Pastor vezetőedző rendelkezésére állt.

Jobban kezdett a Flensburg, vezetett már két góllal is, de amint sültek Bodó Richárd bombái, és elkezdett védeni Mikler Roland, azonnal meglátszott az eredményen.

A 18. percben a nagyszerűen játszó Bogdan Radivojevic góljával már a hazaiaknál volt az előny (8-7). Sőt a félidő utolsó másfél percének 12-10-es szegedi előnnyel futottak neki, de háromgólos vezetés helyett egy eladott labdával, majd egy Dmitrij Zsitnyikov-kapufával szemben Johannes Golla és Simon Jeppsson góljaival 12-12-re alakult az eredmény.

A szünet után folytatódott a fej-fej melletti csata, az utolsó percben Bánhidi Bence ziccert rontott, húsz másodperccel a vége előtt a németek időt kértek, de végül nem tudták kihasználni a maradék időt.

A vége 24-24 lett, a mezőny legeredményesebb játékosa Radivojevic volt 11 góllal, Göran Johannessen kilenc alkalommal talált be.

A Szeged legközelebb október 13-án a dán Aalborg otthonában lép pályára.

Bajnokok Ligája, A csoport, 3. forduló

Mol-Pick Szeged – Flensburg-Handewitt (német) 24-24 (12-12)

Kiemelt fotó: Facebook/ MOL-PICK SZEGED 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik