Sport

A fájdalom legyűrte a magyar hegymászót a világ nyolcadik legmagasabb csúcsán

Lengyel Ferenc nem érte el a 8163 méter magas Manaszlu csúcsát, lágyéktáji fájdalmai miatt 7100 méterről vissza kellett fordulnia. Közben Varga Csaba erdélyi hegymászó a Dhaulagiri alaptáborában várja a csúcstámadásra alkalmas időjárást – közölte a Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere, Bíró Dániel az MTI-vel.

Lengyel Ferenc a világ nyolcadik, Varga Csaba pedig a hetedik legmagasabb csúcsára indult.

Szeptember 13-án Lengyel már a 8163 méter magas Manaszlu alaptáborában volt és egy nappal később Varga is megérkezett a 8167 méter magas Dhaulagiri alaptáborába.

Az összegzés felidézi, hogy Lengyel kényszerűen rövid, az utolsó akklimatizációs kört követően mindössze egy nap pihenő után, szerdán indult el a csúcstámadásra. Már az 5800 méteren lévő egyes tábor elérésekor jelezte, hogy nagyon lassan halad és lágyéktáji fájdalomra panaszkodott, azonban remélte, hogy a 6350 méteren lévő 2-es táborban eltöltött éjszakán enyhül a fájdalom.

A terv szerint a második napon is két tábort szeretett volna haladni, el akarta érni a 7400 méteren kialakított 4-es tábort. Állapota azonban nem javult, csütörtökön nagyon lassan haladt felfelé, végül 7100 méteres magasságig jutott és úgy döntött, hogy visszafordul. Az éjszakát a 6800 méteren kialakított 3-as táborban töltötte, magyar idő szerint pénteken kora délután érte vissza az alaptáborba.

A Kalifa Alpin Csapat hegymászójának ez volt az első nyolcezres próbálkozása, miután második magyarként megmászta az Alpok 82 négyezres csúcsát és július 19-én másodszorra hódította meg a 7134 méteres Ibn Szína-csúcsot.

Az előrejelzések szerint kedvezőtlen időjárás telepszik a hegyre, így következő próbálkozásra már nem lesz lehetősége a magyar alpinistának.

A csapat másik hegymászója, Varga nagyváradi építész közben továbbra is a Dhaulagiri alaptáborában várakozik arra, hogy megfelelő időjárás legyen a csúcs meghódítására. Az erdélyi magyar hegymászónak ez lenne az ötödik, azon belül a második idei nyolcezres csúcsa, júliusban ugyanis megmászta a 8080 méter magas Hidden Peak csúcsot a Himalájában.

Kiemelt kép: https://www.facebook.com/KalifaPage

Ajánlott videó

Olvasói sztorik