Sport szabadidő

Évi 11 millióról mondott le, hogy teniszezhessen

Korábban a témában:

Az egyik legérdekesebb karriertörténet Marina Yudanové a női teniszezők között. A 29 éves svéd nő ugyanis 2017-ben döntött úgy, hogy elege van abból, hogy miközben egy autógyárban mérnöki munkával jól keres, egész nap csak az jár a fejében, bárcsak teniszezhetne.

Így aztán fogta magát, felmondott a Volvónál, ezzel eldobva az évi 11 millió forintos bérét és teniszezőnek állt, minden idejét a játékra szánva.

Yudanov tinédzserként svéd bajnok volt, 16 évesen a világranglista 250. helyén állt, csakhogy a középiskolai évek alatt rossz társaságba keveredett, amely miatt hat évig nem is volt ütő a kezében. Végül egy barátjával újra ütögetni kezdett és valami újra mocorogni kezdett benne.

Lázadó tinédzser volt és olyan emberekkel lógtam, akik rossz hatással voltak rám. Cigizni és inni kezdtem, na meg idősebb férfiakkal kezdtem ki. Amikor 18 éves lettem, meggyűlöltem a sportolói életet és otthagytam. Felnőttkénz jó fizetésem lett végül, de minden nap csak azon járt az eszem, bárcsak egy teniszpályán játszanék éppen. Végül úgy döntöttem, nem csak álmodozom arról, mi lett volna ha

– idézi a BBC a svéd teniszjátékost.

A 29 éves sportoló természetesen gondban volt, hiszen kezdetben világranglistás helyezése sem volt, mindent elölről kellett kezdenie. Mindent magának kellett finanszíroznia, vagy családjának, amely 20 ezer euróval támogatta. A fényűző hotelek és méregdrága repülőutak szóba sem kerülhettek.

„Minden utazás lutri. Ki kell számolni, mennyibe kerül majd az út és ahhoz képest mekkora nyeremény várható és az sem mindegy, hogy elég jól állsz-e a világranglistán a részvételhez. Aztán ott van az a gond is, ha túl sokat utazom, nem fogja-e befolyásolni a játékomat? Ha napokig ott vagyok, bírni fogom a kiadásokat? Nem panaszkodásképp mondom, de nehéz élet ez.”

Yudanov nem bánta meg a döntését. A rangsorban jelenleg 556. helyen álló svéd játékos küszködik pénzügyileg, de saját bevallása szerint addig fog játszani, ameddig csak lehet, még akkor is, ha tudja, elvesztegetett rengeteg időt.

Kiemelt kép: twitter.com/marinastennis

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.