Sport

Nagy terveket sző a magyar női kéziválogatott Eb-selejtezős ellenfele

Szerda délután Érden kezdi meg Európa-bajnoki selejtezős szereplését a magyar női kézilabda-válogatott, amely Litvánia legjobbjait fogadja.

Háromból három

A két csapat eddig háromszor találkozott egymással, és mindegyik meccset a magyarok nyerték. 1992. december 5-én a kaunasi B csoportos világbajnokság elődöntőjében 26-23-ra, 1995. június 8-án Győrben 20-13-ra,. 2007. október 18-án Debrecenben pedig 33-20-ra.

Az ellenfél nem a legerősebbek közé tartozik, a balti válogatott történelme során egy-egy világ- és Európa-bajnoki részvétellel büszkélkedhet, még 1993-ból, illetve 1996-ból. A 2019-es vb-selejtezőkön már korán elvérzett, miután kikapott Svájctól (20-21) és a Feröer-szigetektől (21-25), és csak a finneket tudta legyőzni (34-25), egy évvel korábban azonban döntetlent ért el a németekkel az Eb-selejtezőn.

Karolis Kaladinskas szövetségi kapitány azt mondta, a cél, hogy ne az utolsó helyen végezzenek, de ehhez minden bizonnyal az olaszok ellen kellene nyerniük.

Mindent megteszünk, mert itt az ideje, hogy elmozduljunk az állandó utolsó helyről. A negyedik kalapból sorsoltak ki bennünket, előre kell lépnünk. Természetesen mind Magyarország, mind Montenegró nagy kihívás lesz a fiatal csapatom számára. Különösen azoknak a játékosoknak, akik a hazai bajnokságban szerepelnek, és először lépnek pályára igazi nagy arénában. Érezni fogják a nyomást, de ugyanakkor ez remek alkalom, hogy mindenki megmutassa magát

nyilatkozta.

Eb-selejtezők, 2. csoport

Az első két forduló programja:
Szeptember 25., szerda
18.00: Montenegró – Olaszország
19.00: Magyarország – Litvánia

 

Szeptember 29., vasárnap
15.00: Litvánia – Montenegró
17.00: Olaszország – Magyarország

A csoport első két helyezettje jut ki a 2020 decemberében Dániában és Norvégiában sorra kerülő Európa-bajnokságra.

Kiemelt fotó: MKSZ/Kovács Anikó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik