Sport

Fucsovics a padlóról felállva jutott tovább

Fucsovics Márton gyenge kezdés után magabiztos játékkal bejutott szerdán a nyolcaddöntőbe az 1,2 millió dollár (362 millió forint) összdíjazású szentpétervári kemény pályás férfi tenisztornán.

A világranglistán 66. játékos az első fordulóban a hazai közönség előtt szereplő, selejtezőből főtáblára jutott Alekszej Vatutyinnal (197.) találkozott. Fucsovics a hétvégén még a Davis Kupában, salakon játszott az ukránok ellen 3-2-re megnyert osztályozón, így mindössze két napja volt átállni a gyorsabb borításra.

Az előzmények után nem volt meglepetés, hogy Vatutyin kezdett jobban, és 23 perc elteltével, 5:1-nél már a szettelőnyért adogatott. Fucsovics azonban nem adta fel, egyre jobban játszott, riválisa pedig egyre többet hibázott, így a magyar teniszező – öt játszmalabdát hárítva – 5:5-nél utolérte ellenfelét. Fucsovics a folytatásban sem lassított, ismét brékelte Vatutyint, így 54 perc után nála volt az előny.

A második felvonásra sem változott a mérkőzés képe: Fucsovics azonnal elvette riválisa adogatását, mielőtt Vatutyin sorozatban nyolc elbukott játék után hozta a szerváját. Az orosz ekkor már kevés ellenállást tudott kifejteni, és Fucsovics az 1 óra 26 perces meccs utolsó 12 játékából tizenegyet hozva győzött.

A 27 éves magyar a nyolcaddöntőben a negyedik helyen kiemelt horvát Borna Coriccsal találkozik.

Párosban nem járt ilyen szerencsével, az olasz Stefano Travaglia oldalán két szettben, 66 perc alatt kikapott a Frederik Nielsen, Tim Pütz dán, német duótól.

ATP-torna, Szentpétervár

1. forduló (a 16 közé jutásért):
Fucsovics Márton – Alekszej Vatutyin (orosz) 7:5, 6:1

 

Páros, nyolcaddöntő:
Frederik Nielsen, Tim Pütz (dán, német) – Fucsovics Márton, Stefano Travaglia (magyar, olasz) 6:4, 6:4

Kiemelt fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik