Márton Richárd lehet a világcsúcstartó Milák Kristóf edzőtársa, számolt be róla az SzPress Hírszolgálat. Szerződésbe ugyan nem foglalják, csupán sportbaráti kézfogásokkal erősítik meg azt a megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy a Budafóka SE junior világbajnok úszója legyen a világcsúcstartó és vb-aranyérmes Milák edzőpartnere.
A várhatóan mindkét úszó fejlődését elősegítő közös munka elkezdésére áldását adta Horváth Tamás, a budafoki úszóműhely vezetőedzője, de a megegyezés előkészítésében közvetítőként benne volt dr. Sós Csaba szövetségi kapitány keze is, aki hónapok óta igyekszik segítőtársat keresni az olimpiai győzelemre is esélyes Miláknak.
Több edzőt és versenyzőt is megkerestünk, és nem csak az volt a kiválasztás szempontja, hogy ki bírja tartani a tempót Kristóffal, hanem az is, hogy kit tud elfogadni és aztán jól kijönni is vele
– nyilatkozta Selmeci Attila, Milák Kristóf mestere az SzPress Hírszolgálatnak.
„Ennek a feltételnek Márton Ricsi teljes mértékben megfelel. A két fiú együtt nőtt fel a sportban, azt is mondhatom, hogy annak idején, az Érd és a Budafok közös edzőtáboraiban, Dél-Afrikában és Thaiföldön, legutóbb pedig Izraelben, amikor Kristóf már honvédos volt, közel is kerültek egymáshoz. Csupán egy év a korkülönbség köztük Ricsi javára, ezért is láthatják azonosan a világot” – mondta a szakember.
A szövetségi kaptány jó előre leszögezte, hogy klubváltás szóba sem jöhet, csak olyan megállapodás születhet, amely nem sért egyesületi érdekeket. Jövő héten kezdődik a közös munka, négy próbanap következik, Márton pedig ebben az időszakban már átáll Selmeci edzésrendjébe, aki így vállalja a felelősséget azért, hogy az úszó olyan eredményeket szállítson, mint az előző években.
A budafókás válogatott versenyző 2017-ben sikeres évet zárt, amikor az Indianapolisban megrendezett junior világbajnokságon a 4×100 és a 4×200 méteres gyorsváltó tagjaként is aranyérmet vehetett át, mind a kétszer Milák Kristóf csapattársaként. Idén kevésbé ment neki jól, emiatt nem került be a vb-keretbe sem.
Tavaly november óta keressük Kristófnak a megfelelő edzőtársat, és most nagyon remélem, hogy jól választottunk. Szeretném, hogy Márton már a novemberi háromhetes edzőtáborunkba is velünk jönne, és azt kívánom neki, hogy közös munkánk eredményeként résztvevője lehessen a tokiói olimpiai játékoknak
– ezzel zárta a nyilatkozatát Milák Kristóf sikereinek kovácsa.
Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu