Sport

Hiába tekerte le csípődobással riválisát, Dénes Mercédesz is kiesett

Dénes Mercédesz második mérkőzésén nem tudott bravúrt bemutatni, kikapott a kétszeres vb-győztes fehérorosz riválisától és kiesett a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság keddi versenynapján.

Az érdiek versenyzője a selejtezőben remek teljesítménnyel verte a dél-koreai Kim Hjung Dzsót, s a nők – olimpiai műsorán is szereplő – 53 kilogrammos kategóriájának elitjébe tartozó fehérorosz Vanesza Kaladzinszkaja ellen is jó teljesítményt nyújtott a nyolcadöntőben, ám ez kevésnek bizonyult.

A mérkőzés elején egyik fél sem kockáztatott, leginkább méregették egymást, s igyekeztek kerülni a kockázatos szituációkat. A meddő állóharcban a bírák Dénest látták passzívabbnak ezért másfél percen belül kétszer is fegyelmeztették, a második után pedig a magyarnak fél perce volt akciót csinálni. Ez nem jött össze, így a fehérorosz került 1-0-s előnybe, a pihenőre mégsem ő vonulhatott le jobb helyzetben. Alig tíz másodperccel az első menet vége előtt, Dénes remekül kontrázott meg egy támadást, csípődobással letekerte riválisát, aki éppen átbillent, majd visszatámadott és mögé ment. A bírók a magyar akcióját nem adták meg először, így a visszatámadást sem, ám Ritter Árpád kapitány videózást kért, mely alapján egyértelmű volt a billentés. Ezek után a magyar kettő, ellenfele pedig egy pontot kapott, a 2-2 pedig a nagyobb értékű akció miatt Dénes Mercédesznek volt kedvező.

A magyar vezetés nem tartott sokáig, mert a második szakasz elején a fehérorosz birkózó fejlefogás után négy pontért eldobta 25 éves riválisát, aki a folytatásban mindent megpróbált, de nem járt sikerrel. Kaladzinszkaja nagyon stabilan védekezett, nem adott lehetőséget ellenfelének.

Jól helytálltam, ennek örülök, persze egy vesztes meccs után nem lehetek elégedett. Egy akció döntött most. Az első menetben tudtam, hogy mit akar csinálni, s bele tudtam kontrázni. A másodikban sajnos olyan jól befogta a fejem, hogy nem volt esélyem kijönni belőle, vagy belefogni, annyi választásom volt, hogy a hátamra esem, vagy eltörik valamim. Utána állásból nem adott helyet, nem tudtam megmozgatni, sajnálom

– nyilatkozta Dénes Mercédesz az MTI-nek.

Sajnos a vigaszágban hiába reménykedett, Kaladzinszkaja ugyanis a negyeddöntőben kikapott a világranglistán második kínai Pangtól, így Dénes számára is véget ért a torna.

A férfiaknál a kötöttfogásúak 60 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Torba Erik vigaszági vereségével kezdődött. A magyar csapat edzői abban bíztak, hogy Torba – akit az orosz címvédő, Szergej Jemelin győzött le hétfőn – a vigaszág első körében a román Razvan Arnaut fölé tud kerekedni, ám a meccs nem a reméltek szerint alakult.

Az idei Európa Játékokon ezüstérmes magyar nagyon rosszul kezdett, ami megpecsételte a sorsát, ugyanis Arnaut 20 másodperc után gyors válldobást mutatott be, s 4-0-s előnybe került, majd Torba passzivitása után is kapott egy pontot, így másfél percet követően már 5-0-ra vezetett. A magyar pedig a hátralévő négy és fél percben nem tudott változtatni ezen, így búcsúzott.

A nap harmadik magyarja, Lőrincz Tamás a magyar idő szerint 14 órakor kezdődő esti programban lesz érdekelt, a kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájának fináléjában.

Kiemelt fotó: Facebook / Magyar Birkózó Szövetség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik