Sport

Már az edzői sem bíztak benne, aztán Federert is legyőzte

Tizenhét évesen már megnyerte a juniorok versenyét Wimbledonban, illetve a US Openen, és akkori edzője kikiáltotta Roger Federer utódjának, ám Grigor Dimitrov 2013-ra eljutott odáig, hogy tehernek érezte a Baby Federer becenevet. Ugyan nyert nyolc ATP-tornát, eljutott kétszer is Grand Slam-torna elődöntőjéig, de az igazi kiugró siker váratott magára. Az idei US Openre úgy érkezett meg, hogy a világranglistán mindössze 78. helyen állt, 2019-ben többször kapott ki, mint nyert (12-15), és a legutóbbi hét meccséből hatszor kikapott.

Ezek után Federer kiverésével bombameglepetésként már a négy között jár, és a szakma szerint most jöhet el a nagy kiugrás.

Ne hívjanak Baby Federernek!

Az 1991-es születésű Grigor Dimitrov első edzője az édesapja volt, de miután 14 évesen U14-es Európa-bajnok lett, 2006-ban pedig megnyerte az Orange Bowlt, a család érezte, komolyabb szakmai tapasztalatra lenne szükség. Így került 2007-ben a Sanchez-Casal Akadémiára, majd később Párizsba Patrick Mouratoglou akadémiájára, közben 2008-ban előbb Wimbledonban, majd két hónappal később a US Openen is megnyerte a juniorok versenyét.

Edzője, Peter Lundgren akkor nevezte először „Baby Federernek”. Lehetett összehasonlítási alapja, hiszen 2000 és 2003 között Rogert is edzette, és a szakmai is úgy vélte, ő lehet majd az a teniszező, aki a svájci klasszis vagy éppen a spanyol Rafael Nadal örökébe léphet.

A nagy áttörés azonban nem sikerült, Dimitrov ugyan 2008 és 2011 között tizenegy Challenger- és ITF-torna döntőjébe is bejutott, és tíz alkalommal nyert is, 2013-ig kellett arra várni, hogy ATP-tornán is első lehessen – akkor Stockholmban tudott nyerni. Abban az évben tette emlékezetes nyilatkozatát:

Ne hívjanak Baby Federernek! Igazán hízelgő, de én nem ő vagyok!

Tizenöt ATP-döntője közül nyolcat nyert meg, de mindössze kettő olyan akadt, ami igazán nagyot szólt: a 2017-es cincinnati Masters-versenyen, illetve az ATP-világbajnokságon elért győzelem. Akkor még a világranglista 3. helyén jegyezték, innen azonban másfél éves zuhanórepülésbe kezdett és meg sem állt a 78. helyig.

Agassitól elég napi egy telefon

Az idei US Openre 12-15-ös mérleggel érkezett, 2019-ben mindössze egyszer érte meg negyeddöntőt, azt is még január elején, Brisbane-ben. A Roland Garros óta hat tornán indult, amiken csupán egy meccset nyert, a mélypontot az atlantai verseny jelentette, ahol a világranglista 405. helyén álló Kevin Kingtől is kikapott.

Ilyen előzmények után senki sem gondolta volna, hogy az egykoron nagy reménységnek kikiáltott, immáron 28 éves bolgár bármire is képes lehet. Még két edzője, Andre Agassi és Radek Stepanek is úgy érezte, nincs értelme útra kelni, jobban jár védencük, ha lemondanak a New York-i útról, így még az ő ottlétük sem gyakorol rá nyomást. Lehet, ez volt a titok – Dimitrov annyit árult el, napi egy telefonhívással letudják az egyeztetést.

Dimitrov az Andreas Seppi ellen győzelemmel nyitott (6:1, 6:7, 6:4, 6:3), majd pihenhetett, hiszen Borna Coric sérülés miatt visszalépett. A harmadik fordulóban a lengyel Kamil Majchrzakot (7:5, 7:6, 6:2), a következő körben az ausztrál Alex De Minaurt verte (7:5, 6:3, 6:4).

Baby Federer hazaküldte az igazit
A svájci zseni egymás után második évben esett ki a top 50-en kívüli játékos ellen a US Openen.

Így következett a Federer elleni negyeddöntő, amelyben totál esélytelennek tűnt, nem csupán a világranglista-helyezése, de az egymás ellen mérleg miatt is: a svájci az addigi hét, egymás elleni meccsük mindegyikét megnyerte és csupán egy játszmát veszített. Ezúttal azonban minden másképp alakult, ugyan Federer kétszer is szettelőnyben volt, Dimitrov végül 3:6, 6:4, 3:6, 6:4, 6:2-re nyert.

Eddig nyolc meccsükből hétszer Federer győzött (Fotó: Al Bello/Getty Images/AFP)

Hét vereség után váratlan győzelem

A CNN ezek után feltette, majd meg is válaszolta a kérdést: vajon ki az idei US Open legvalószínűtlenebb elődöntőse? Nem, nem Matteo Berrettini, aki öt szettben legyőzte Gaël Monfilst, és 1977 óta az első olasz férfiként jutott elődöntőbe New Yorkban, hanem az a Dimitrov, aki 2014-ben, Wimbledonban, illetve 2017-ben az Australian Openen már eljutott ilyen magasságba.

Azt azonban Dimitrov is elismerte, a mostani sikerhez több összetevő is kellett. Egyrészt, hogy a vállsérülése rendben legyen, hogy a Coric elleni meccs helyett pihenhessen, hogy a hát- és nyakproblémával küzdő Federer se legyen topformában.

„Azt hiszem, az elmúlt hat-hét hónap meglehetősen durva volt számomra. De mindig akadt valaki, akire támaszkodhattam a barátaim, a családtagjaim közül. Továbbra is hittem a munkában, a sok edzésben, a rehabilitációban, amellyel rendbe tettük a vállam. Nagyon sok mindenen kellett egy kicsit alakítanom. Lassan itt az év vége, és elértem egy ilyen eredményt, ez csodálatos és különleges” – nyilatkozta.

Federer ellen egyszerűen végre ott voltam a meccsen, minden pontnál, minden játékban magam adtam. Régen ez hiányzott, mindig nagyon nehéz volt játszanom ellene. Az egyik legfontosabb feladatnak azt gondoltam, hogy fárasszam, ezért minél hosszabb labdameneteket játsszak

– mondta Dimitrov.

Úgy tűnik, ebben rejlett a titok, nem vonult passzivitásba, jól mozgatta ellenfelét, aki a negyedik szettre valóban elfáradt, ápoltatta is magát, és meghökkentő sok, 61 ki nem kényszerített hibája volt – ebből 33-at fonákoldalról.

A meccset követően Federer is elismerte, hogy ezúttal nem érezte magát jól az alapvonali játékban. „Ellenfelem játékának ritmusa sok problémát okozott, ezt a múltban mindig tudtam kontrollálni. Ezúttal nem, Grigor nagyszerű munkát végzett” – nyilatkozta.

Éppen ez a kiszámíthatatlanság és pontosság keverékéből adódó kellemetlen játék lehet a nagy áttörés kulcsa, ahogy a tennis.com fogalmazott: hamarosan kiderül, ez a nagy győzelem volt-e Grigor Dimitrov hátralévő teniszéletének első napja vagy sem.

Kedvesebb fickóval nem is történhetne ez

Hogy mit gondolnak a korábbi nagyok és jelenlegi szakértők? A hétszeres Grand Slam-győztes John McEnroe nem nagyon foglalkozott Dimitrovval, szerinte Federer azért kapott ki, mert zavarta a hátsérülése. Az amerikai klasszis szerint ez egyszerűen az öregedés velejárója, ahogy múlnak az évek, egyre több olyan nap van, amikor már ilyen problémák hátráltatnak. Amikor az elődöntőről kérdezték, úgy fogalmazott, az orosz Danyiil Medvegyev az a srác, akire a tenisznek most szüksége van. „Az a típusú teniszező, aki végre kihívást jelenthet a legjobbaknak” – mondta.

Az amerikai Brad Gilbert már sokkal lelkesebben nyilatkozott. „A csodálatos Grigor úgy érkezett meg a US Openre, hogy 6-7 vesztes meccs volt mögötte. De az edzőtermi munka és a sok edzés beérett, egészen hihetetlen azt látni, ahogy a dolgok drasztikusan megváltozhatnak egy versenyen.”

A kétszeres US Open-győztes Tracy Austin hasonlóképpen vélekedett, azt írta:

Az egész éves küzdés után a kemény munka és a kitartás megtérült. Kedvesebb fickóval nem is történhetne ez!

És még nincsen vége, hiszen ki tudja, mikor kap még egyszer olyan lehetőséget, hogy a legnagyobb esélyesek közül Federer és Novak Djokovic sincs már versenyben. Ellenfele az ötödik helyen kiemelt Medvegyev lesz, akivel eddig két alkalommal találkozott, mindkétszer 2017-ben: a queensi negyeddöntőben 6:3, 3:6, 6:3-ra legyőzte, a washingtoni nyolcaddöntőben viszont 6:4, 6:2-re kikapott.

A másik ágon a 24. kiemelt Berrettini és a második kiemelt Nadal találkozik.

Kiemelt fotó: DOMINICK REUTER / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik