Sport

Djokovic feladta a US Opent, a közönség kifütyülte

Novak Djokovic kiesett a legjobb 16 között a US Openen, miután két elveszített szett után feladta a Stan Wawrinka elleni mérkőzését.

A világelső szerb teniszező számított a torna legnagyobb esélyesének, azonban már a legelső mérkőzésén vállsérülést szenvedett, így kérdéses volt, hogy egyáltalán folytatni tudja-e a küzdelmet. Az azt követő két mérkőzését szettveszteség nélkül tudta le, így jutott el a Stan Wawrinka elleni összecsapásig.

A svájci végig magabiztosan játszott, az első szettet 6:4-re, a másodikat 7:5-re nyerte meg, majd a harmadikban is 2:1-re vezetett, amikor az első kiemelt Djokovic jelezte, nem tudja folytatni. Ezt a nézők nem nagyon nézték jó szemmel, többen is kifütyülték a pályát elhagyó szerbet.

Sajnálom a közönséget, teljes mérkőzésre jöttek, de ez nem jött össze. Eléggé fáj, hogy fel kellett adnom a meccset, de érzed, amikor eljön az a pont, amikor nem tudod rendesen megütni a labdát

– mondta Djokovic a mérkőzése után.

A 20-szoros Grand Slam-tornagyőztes Roger Federer simán jutott a legjobb nyolc közé. A New Yorkban ötszörös győztes svájci sztár mindössze négy játékot engedett a 15. helyen rangsorolt belga David Goffinnek az 1 óra 22 perces vasárnapi nyolcaddöntőben.

Serena Williams is negyeddöntőbe jutott. Pedig nem kezdte jól a 22. helyen kiemelt horvát Petra Martic elleni mérkőzést a 37 éves amerikai világsztár, ugyanis rögtön elvesztette saját szervajátékát, viszont azonnal javítani tudott. A folytatásban már nem vesztett gémet adogatóként Williams, ellenfelét pedig további két alkalommal brékelte a közel másfél órás mérkőzésen.

A cseh Karolina Pliskova pontosan ugyanúgy kezdett, mint Williams, ennek ellenére ő is megnyerte az első szettet a brit Johanna Konta ellen, viszont a 16. helyen kiemelt brit játékos fordítani tudott a majdnem két és fél órás találkozón.

A Roland Garros ausztrál címvédője, Ashleigh Barty a 18. helyen kiemelt kínai Vang Csiangtól kapott ki két játszmában 1 óra 23 perc alatt.

Eredmények – nyolcaddöntő

férfiak:
Wawrinka (svájci, 23.)-Djokovic (szerb, 1.) 6:4, 7:5, 2:1-nél Djokovic feladta
Dimitrov (bolgár)-De Minaur (ausztrál) 7:5, 6:3, 6:4
Federer (svájci, 3.)-Goffin (belga, 15.) 6:2, 6:2, 6:0
Medvegyev (orosz, 5.)-Köpfer (német) 3:6, 6:3, 6:2, 7:6 (7-2)

 

nők:
Konta (brit, 16.)-Ka. Pliskova (cseh, 3.) 6:7 (1-7), 6:3, 7:5
S. Williams (amerikai, 8.)-Martic (horvát, 22.) 6:3, 6:4
Vang (kínai, 18.)-Barty (ausztrál, 2.) 6:2, 6:4
Szvitolina (ukrán, 5.)-Keys (amerikai, 10.) 7:5, 6:4

Nyitókép: Matthew Stockman/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik