Sport

Szívrohamban halt meg az egyik legismertebb kerekes

Szívroham következtében 76 éves korában meghalt Felice Gimondi, a legendás olasz kerékpárversenyző egyike volt azon hét klasszisnak, akik pályafutásuk során mindhárom nagy körversenyen (Tour de France, Giro, Vuelta) nyertek.

Gimondi profi pályafutása első évében, 1965-ben mindjárt megnyerte a Tourt, a Girón háromszor (1967, 1969, 1976), a Vueltán egyszer (1968) végzett az élen. Összesen 14 szakaszgyőzelmet ért el, hetet a Touron, hatot a Girón, és egyet a Vueltán.

Emellett 1973-ban a barcelonai országúti világbajnokságon is nyert aranyérmet.

Az 1968-as Vuelta-sikerrel ő lett Jacques Anquetil után a második kerékpáros, aki mindhárom Grand Tours-viadalon első helyen végzett, később erre a bravúrra még Eddy Merckx, Bernard Hinault, Alberto Contador, Vincenzo Nibali és Chris Froome volt képes.

Egy nagy ember és egy nagy bajnok hagyott itt bennünket, aki emberivé tette a sportágat

– írta közleményében az olasz szövetség.

Kiemelt fotó: STF / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik