Sport

Itt egy magyar esemény, amely esélyes az európai szövetség különdíjára

Szó szerint a világ szinte minden tájáról érkeztek versenyzők a Lupa-tóra, ahol a Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) egy csillagos strandröplabda World Tour sorozatát rendezik csütörtöktől. Az első napon annyi dőlt el, hogy a kilenc magyar közül sem a Győri Panni, Kovács Eszter, sem a Czene Adrienn, Dénesi Brigitta páros nem jutott főtáblára.

A selejtező első körében a két gödöllői páros éppen egymással akadt össze, s egy nagyon izgalmas meccsen, négy meccslabdát hárítva 2:1-es sikerrel Győriék léptek tovább, ám a Gerda Grudzinskaite és Karole Virbickaite litván egység 2:0-ra legyőzte őket, így egyik hazai női páros sem jutott fel a 16-os főtáblára.

Péntektől azonban ismét lesz kiért szorítaniuk a magyaroknak, hiszen a férfiaknál három – Hajós Artúr és Benkő Balázs, Oláh Botond és Stréli Bence, illetve Rozgonyi Bálint és Soós Izsák –, a nőknél pedig négy – Lutter Eszter és Szombathelyi Szandra, Háfra Dominika és Szabó Dorottya, Lutter Liza és Szombathelyi Kitti, illetve Vasvári Zsófia és Vecsey Fanni – egység is szerepel az eseményen.

A verseny magyar szempontból eddigi eredménytelenségénél sokkal jobb hír, hogy ha a Lupa-tónál körülnéz az ember, óhatatlanul az jut eszébe: a magyar rendezés megint esélyes lesz az európai szövetség, a CEV különdíjára, amelyet tavaly a siófoki egycsillagos World Tour-rendezvény érdemelt ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik