Sport

A leadott vizeletmintája alapján terhes a férfi kosaras

Tavaly tiltották el két évre az amerikai irányítót, DJ Coopert, aki doppingvétséget követett el egy orvosi vizsgálaton, amit azért végeztek el, hogy honosított játékosként pályára léphessen a bosnyák válogatottban. Eddig nem derült ki, mi is volt a probléma, de most az EuroHoops megírta: Cooper olyan vizeletmintát adott le, amiben magas volt a Humán Chorio-Gonadotropin szint.

Azaz, aki a mintát szolgáltatta, várandós.

A hCG a terhes nő méhlepényében termelődő, hormon tulajdonságú fehérje. Hererák esetében is termelheti a szervezet, de mint utólag kiderült ebben az esetben, a minta a kosaras várandós barátnőjétől származott, aki a vizsgálatig nem tudott arról, hogy terhes.

A 2013 óta Európában kosarazó DJ Cooper legközelebb majd csak 2020/2021-es szezonban játszhat. Az, hogy bosnyák válogatott legyen már 2014 óta téma, de még mindig nem sikerült elintézni az ehhez szükséges papírokat.

Nyitókép: Gregory Shamus/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik