Sport

Lubics Szilvia nemzetbiztonsági kockázatot jelent Kínában

Hiába készült három hónapon át az év egyik fő ultrafutó versenyére, az Ultra Gobira, Lubics Szilvia egy nappal az indulás előtt kapta a hírt, hogy a kínai hatóságok nem engednek be külföldieket.

A magyar ultrafutó a molcsapat.hu-nak adott interjút, amelyben elmondta, hiába érzi magát tökéletes állapotban, teljesen feleslegesen csinálta végig a fizikai felkészülést.

Este rám írt egy cseh srác, hogy kaptam-e valami levelet a szervezőktől, mert egy dél-afrikai futó azt írta neki, hogy nem lesz verseny. Éjszaka még reménykedtem, hiszen összesen három futó kapott ilyen levelet, de reggel tényleg megérkezett, a szervezők azt írják, a tibeti régióba nem engednek be külföldieket

– nyilatkozta.

Hozzátette, azóta megjött a hivatalos értesítés, amiben már az ok is szerepel: a kínai hatóságok szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent a külföldi versenyzők jelenléte a Csinghaj tartomány, Haixi Autonóm Prefektúra területén.

A 45 éves családanya a Góbi-sivatagban fut 400 km-t
Lubics Szilvia őrült kihívás előtt áll. Az Ultra Gobi versenyen való részvételével azonban egy jótékony cél támogatására is felhívja az emberek figyelmét.

„Ez egy tökéletes verseny lett volna számomra. De ez most nem csak idénre ment el, hanem örökre, mert soha többet nem fogok merni benevezni, és végigcsinálni a felkészülést” – tette hozzá.

Kiemelt fotó: molcsapat.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik