Sport

Úszók miatt lezárják a Dunát

Augusztus 31-én ismét megnyílik a különleges lehetőség a sportbarátok előtt, hogy a Műegyetem rakpartnál átússzák a Dunát. A Budapest Urban Games (BUG) keretében a nyár utolsó napján 500 jelentkező csobbanhat vízbe, hogy teljesítse a 470 méteres távot, és átélje ezt a páratlan kalandot.  Az úszók biztonsága érdekében 9-14 óra között teljes hajózár lép életbe a Duna belvárosi szakaszán, vagyis ebben az időszakban a hajóforgalom leáll a Rákóczi híd és az Árpád híd között, a kikötőkben álló hajók pedig nem hagyhatják el a pontonokat.

Milliós pénzbírságot is kaphat Kenderesi Tamás
A napokban, vélhetően gyorsított eljárásban döntenek az ügyében.

A negyedik Budapest Urban Games-t a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa évad részeként rendezik meg. Az Utcalimpia több sportolási lehetőséget kínál a futástól a streetballon át a minden évben kiemelt népszerűségnek örvendő Duna-átúszásig. A regisztráció ingyenes, azonban érvényes orvosi igazoláshoz kötött. Amatőrök esetében egy hónapnál nem régebbi orvosi igazolást kell a helyszínen bemutatni, de a szervezők elfogadják az idei Balaton-átúszáson és Velencei-tó átúszáson résztvevők igazolásait is. Hivatásos sportolók esetében érvényes éves sportorvosi engedély szükséges az induláshoz.

Hosszú Katinka bődületes úszással világbajnok 400 m vegyesen
A háromszoros világbajnok esélyt sem adott ellenfeleinek a döntőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik